Nem is gondolok rá, hol lennénk Kubicával

"Büsze vagyok, boldog és megkönnyebbült. Kemény telünk volt" - nyilatkozta az Ausztrál Nagydíj után Eric Bouiller Lotus Renault-főnök, akinek orosz pilótája, Vitalij Petrov harmadik lett az idénynyitón.

Megverte többek között Fernando Alonsót, Mark Webbert és Jenson Buttont. A siker rengeteg munka és jó döntés eredménye, ráadásul nehéz körülmények között.

"Már tavaly kockáztattunk, amikor nagyon korán elkezdtük fejleszteni a kocsinkat. Mindentől eltérő a koncepciónk, a többiek még a fejüket vakargatják miatta" - utalt a menedzser egyedi kipufogójukra, amit még senki nem tudott lemásolni.

A legnagyobb akadály viszont Robert Kubica kiesése, a lengyel ralibalesete előtt megnyerte az első tesztet az új Renault-val, de idén életveszélyes sérülései miatt mégsem versenyezhet vele: "Nehéz időszak van mögöttünk Robert miatt is, nagy megkönnyebbülés látni, hogy nem hiába dolgoztunk".

Nem kerülhette el a kérdést, hogy hol tartanának most Kubicával. "Belegondoltam, de nem merengek rajta. Azt mondtam magamnak, csak ne gondolj erre. Hasztalan, inkább elzárom az agyamat a gondolattól" - válaszolt Bouiller.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59