Koronavírus adatok

2022. jan. 28.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Károly, Karola
0 °C
7 °C

Ami a Senna-filmből hiányzik

2011.09.24. 22:19

Hétfő óta kapható Magyarországon a Senna-mozifilm, amit 15 ezer órányi képanyagból készített Asif Kapadia brit rendező. A DVD összességében jó és izgalmas, abszolút leköt, tényleg megmutatja, hogy lett a tehetségből bálvány és - hazájában feltétlenül - isten.

A 100 perc viszont kevés ahhoz, hogy megmutassa, miért volt Senna klasszis pilóta, hogyan és miért alakult ki, illetve létezik még 20 év után is a prostos vagy sennás vagy kérdés. (Valamint, hogy valójában kettejük rivalizálása kezdte a Forma-1-et azzá a globális megabiznisszé tenni, amit most látunk, bár ez már valószínűleg másik film.)

Egyértelmű, hogy az indiai származású dokumentumfilmest, aki a szupersztár fénykorában húszéves sem volt, csak a hős érdekelte, akit maga is biztosan istenített tinédzserként.

A hanganyag, pontosabban Senna, Prost és a többiek nyilatkozatai, megszólalásai rendben vannak, de képekben sokkal többet tehetett volna Kapadia azért, hogy megmutassa, milyen autóversenyző és magánember volt Ayrton Senna. Utóbbiról így is majdnem valós képet kapunk, zseniális vezetési tudásából is vannak felvillanások, de olyan képek hiányoznak, amik nélkül nehéz elképzelni egy Sennáról szóló filmet.

Aki nem emlékszik akkoriból - mert mondjuk még nem is élt -, annak nem derülhet ki igazán, miért tartották a brazilt sokan minden idők legjobbjának. A film kockáin nem láthatja például az F1-történet talán legzseniálisabb első körét a 93-as doningtoni Európa GP-n, amit Senna az egész mezőnyt lekörözve nyert meg.

Monacóról vannak képek, leginkább a 84-es futamról, amin feltűnt, a klasszikus belső kamerás mclarenes kör viszont nem látható, a futamrészlet Senna 88-as hibájára és szellemi-vallási letisztulására van kihegyezve.

Senna 1987 és 1993 között csak egyszer - 88-ban - nem nyert Monacóban, hat győzelme máig rekord. Az első siker a fekete után szintén klasszikussá vált sárga Lotusszal kihagyhatatlan látvány.

Csakúgy, mint az 1992-es, amikor a másodpercekkel gyorsabb Mansellt öt körön át tök simán tartotta a második helyen esélytelen McLarenjével.

Ezekből látszik igazán, hogy Senna mennyire tudott vezetni, és akart akkor is, amikor ócskavas volt alatta - ami az egyik oka annak, hogy a kevésbé szentimentálisan gondolkodók is hajlamosak elismerni minden idők legjobbjának, ahogy a DVD borítóján olvasható Lauda-idézet teszi.

Elnagyolt a filmben a Senna-Prost-háború, a kezdeti egyetértés az egyik pillanatról a másikra megy át gyűlöletbe, pedig a valóságban ez egy másfél éves folyamat volt, ami a 89-es szuzukai ütközésben csúcsosodott ki, és nagyjából akkor kezdődött, amikor Prost 1986-ban másodszor is világbajnok lett: Senna elsősorban nem nyerni akart, hanem Prostot megverni. Jól tudta, ha őt legyőzi, mindenkit legyőz.

A végső töréspont kettejük között 1989., Imola volt, amikor megegyeztek: aki az első kanyarban vezet, az nyerheti a versenyt. Prost fordult elsőként a Tamburellóban, de Senna a Tosába fékezve megelőzte, amin a francia kiakadt. Senna azzal magyarázta, hogy a Tamburello nem kanyar és a második rajtra - a futamot Berger bukása miatt leállították - már nem vonatkozott a megállapodás.

A Senna-film jóhiszeműen elhallgatja azt is, hogy nem csak Prostnak volt problémája Senna vezetési stílusával. Megjárta egyszer-kétszer - sokak között - Nigel Mansell is:

Nem volt kivétel a fiatal Michael Schumacher sem, akit Senna igyekezett megtanítani vezetni. Eddie Irvine meg ezért állítólag egy fülest is kapott.

A 93-as silverstone-i Senna-Prost-Schumacher-csata is megért volna egy bevágást.

Az egyszer - már az F3-ban is - kiütött Martin Brundle foglalta össze a legjobban Sennát, mint autóversenyzőt: "Ő az első, aki leszorít a pályáról, de az első is, aki a segítségedre siet, ha bajba kerülsz". Utóbbit Eric Comas 92-es spái balesete bizonyítja a legjobban. (Ez végülis fent van a DVD legvégén, nagyon kis képen.)

Kapadia filmjében vannak vicces jelenetek a brazil tévéktől, amiből látszik, Sennának volt humora, de az nem derül ki, hogy a versenyeken is ki tudott kapcsolni, és valójában mennyire jófej volt.

Első, 1987-es monacói győzelme után - még közel sem elismert klasszisként - meglocsolta a hercegi családot a konkrét fizikai tiltás ellenére, majd évekkel később, már befutott csillagként beijesztett az üveggel.

És nem csak győzelmei után volt vicces, akit kedvelt, azokkal szinte mindig. Persze keveseket kedvelt, és - a bajnokokra jellemzően - az ellenfelek közül is kevesen kedvelték őt. Barátja összesen kettő volt - pont kettővel több, mint a mai pilótáknak -, a sokkal kevésbé tehetséges brazil, Mauricio Gugelmin és Gerhard Berger.

Sokat elárul Senna jelleméről, hogy az osztráknak egy győzelmet is átadott, ami még akkor is óriási, ha ő a második hellyel is megnyerte a világbajnokságot.

A Senna remek film, dokumentumfilmnek adják, pedig valójában közelebb áll a játékfilmhez. A főszereplőt félig vagy mondjuk kétharmadban mutatja be, mesei hősként. Ha nagyjából pontos képet akarunk kapni a bajnokról, egymás után kell megnéznünk a még életében készült Racing is in My Bloodot , a halála után tíz évvel gyártott Right to Wint és ezt a mostani filmet.

A legenda története örökre aktuális marad, talán halának huszadik vagy 25. évfordulójára valaki legyárt majd egy komplettebb művet, mert ez a Senna-film még nem az igazi.