Csongor
0 °C
9 °C

Bukott az RBR, szabályos a Merci-szárny

2012.03.22. 12:05

Megerősítette egy hete hozott döntését Malajziában a FIA (Nemzetközi Autós Szövetség), vagyis másodszor is szabályosnak minősítette a Mercedes ellentmondásos hátsó szárnyának működését. Az elemen van egy lyuk, ami akkor válik szabaddá, ha a pilóta bekapcsolja az állítható hátsó légterelőt (DRS).

A Red Bull és a Lotus támadta a Mercit, mert az előírások szerint a pilóta beavatkozása tilos, ám a FIA újra kinyilvánította, a DRS kivételt jelent, az pedig nincs a szabályzatban, hogy a felnyíló szárny ne működtethetne bármilyen passzív rendszert - vagyis olyat, amiben nincs mozgó elem, ebben pedig nincs.

A McLaren eddigi is azt mondta, a rivális találmánya rendben van, nekik kell lépniük és lemásolniuk, ha úgy gondolják, és most már biztos, hogy az RBR és a Lotus is erre kényszerül.

A másik lehetőségük, hogy hivatalosan óvnak, és akkor hetek múlva újra elbírálják az alkatrészt. Korábban viszont mindkét istálló vezetői úgy nyilatkoztak, eddig nem akarnak eljutni.

A megoldás az egyenesekben jelent előnyt, nagyobb végsebességet érhetnek el vele az autók. Schumacheréknek a hétvégi Maláj GP-n különösen jól jöhet a dolog, mert a pályán két hosszú egyenes is van.