A kettős kerékcserével nyerte meg Alonso?

2012.03.27. 13:29

Ausztráliában a McLaren ritkán látható kerékcsere-kombinációval próbálta megnyerni a versenyt, amikor Jenson Buttont és Lewis Hamilton ugyanabban a körben hívta be új gumiért. Button 10 másodperccel vezetett csapattársa előtt, kiment, lekapták a négy gumit, mire végeztek, már ott volt Hamilton, és neki is feltették az újakat. (A trükk visszaütött, bejött a biztonsági kocsi, és mint kiderült, ha Hamilton egy körrel később vált, nem került volna eléje Sebastian Vettel.)

A módszert szárazon nagyon ritkán, esőben viszont egyre gyakrabban alkalmazzák a csapatok, olyankor egy körön rengeteg múlhat, nem hogy helyeket, de tucatnyi pozíciót is lehet veszíteni, ha például leszakad az ég, és valakinek még egy kört kell slick gumival vízen evickélnie. Nem beszélve a kicsúszásveszélyről.

Malajziában a Ferrari és a Red Bull is egyszerre hívta ki autóit, Mark Webber és Vettel páros kerékcseréje képernyőre is került.

A Ferrari a második kiállásoknál alkalmazta a módszert, és a McLaren-főnök szerint Fernando Alonso ezzel nyerte meg a futamot.

"Vesztegelnünk kellett a Ferrari miatt, mert mindkét autója egyszerre jött, és nem engedhettük vissza Lewist. Dehát ez benne van, ilyen az autóversenyzés" - mondta Martin Whitmarsh az Autosportnak.

Hamilton belső kamerájából valamennyire látni lehetett az eseményeket: az angol beállt a helyére, másodpercekkel után Alonso is, egy garázzsal feljebb. Whitmarsh állítja, már ment volna pilótája, amikor látták, hogy érkezik a másik Ferrarival Felipe Massa, miatta nem engedhették ki az autójukat, meg kellett várniuk, amíg a rivális gépe elhalad mellettük, és elfoglalja a helyét. Eközben Alonso nem csak hogy simán visszament a versenybe, de jónéhány másodperc előnyt is szerzett.

Hamilton nem beszélt a hátráltatásról, ő azt mondta, az első és a hátsó keréknél is volt valami gond. Tényleg látni is lehetett, hogy a bal első keréknél matattak valamit, ám lehet, hogy csak azért, mert tudták, még másodpercekig nem indulhat el a kocsi.

A dolog mindenesetre felvet pár kérdést, és ha továbbgondoljuk, elképzelhető, hogy meg kellene változtatni a garázskiosztást, hogy legalább a vb-címvédő csapattal ne fordulhasson elő hasonló, arról nem beszélve, hogy a dupla kerékcserés trükkel taktikázni lehet.

Jelenleg - évtizedek óta - a tavalyi csapat-vb végeredményének sorrendjében vannak leosztva a garázsok: első a Red Bull, második a McLaren, harmadik a Ferrari, így mindegyikkükel előfordulhat az, mint a McLarennel, hogy önhibájukon kívül várniuk kell, ha az előttük lévő egyszerre hozza ki mindkét autóját. Ha viszont megfordítanák a leosztást, vagyis a boxutca utolsó garázsa lenne a címvédőé - most a Red Bullé -, akkor legalább velük nem történhetne meg ilyesmi. Sosem kellene amiatt vesztegelniük, hogy valaki előttük egyszerre hívja ki mindkét kocsiját, mivel nem lenne előttük senki.

Mögöttük a feltartás kiküszöbölhetetlen, és a Forma-1-et ismerve valószínűleg nem kell sokáig várnunk rá, hogy valamelyik istálló játszani kezdjen az ötlettel, ha épp úgy alakul a verseny állása: szándékosan egyszerre hívja ki mindkét kocsiját, hogy a jobb pozícióban lévő gép előnyt szerezzen abból, hogy csapattársa - védtelenül - feltartja az ellenfelet pár másodpercre pusztán azzal, hogy ő is érkezik a kerékcserére - pontosan úgy, ahogy Malajziában Massa tette Hamiltonnal.

Mivel általában ez a három csapat van az élen - kiegészülve a garázsoknál negyedik Mercedesszel - az elmélet gyakorlati előfordulására még nagyobb az esély - vagyis ha kevernék őket, tegyük fel, Red Bull, Williams, McLaren, Force India, Ferrari, Sauber, Mercedes sorrendben jönnének egymás után a boxok, akkor legalább a szándékos taktikai feltartás esélyét kiküszöbölhetnék, legalábbis valamennyire csökkenthetnék. Maradna a véletlen, mert az előfordulhat, hogy a kisebb csapatok is egyszerre hívják ki autójukat, amint az is, hogy velük versenyeznek, tehát a kiskaput teljesen becsukni nem lehet.