2,3-es csúcs és blőd hibák a McLaren-boxnál

2012.06.27. 00:15

Harmadik helyről esett ki az utolsó előtti körben Lewis Hamilton Valenciában, így túlzásnak tűnhet azt mondani, hogy a második boxkiállásán ment el a győzelme, de belegondolva már nem az.

Hamiltont ugyanis akkor előzte meg a későbbi győztes Fernando Alonso, csupán azért, mert a spanyolnak 3, az angolnak 10 másodperc alatt cseréltek gumit az autóján. A mclarenesek megint hibáztak, az első emelő meghibásodott, amikor Hamilton nekikoccant a kocsi elejével, majd a bal első kerékkel voltak problémák.

Előtte, az első kerékcseréjénél viszont valószínűleg világcsúcsot döntött a csapat, amikor 2,32 másodperc alatt kapta le és tette föl az abroncsokat, ám összességében veszített a második hibái miatt.

Többen már az új sportigazgató, Sam Michael kirúgását követelnék, mert a McLaren összes idei futamán volt gond valamelyik pilótájuk pit stopjánál, vagy Hamiltonnak vagy Buttonnak, de elszúrtak valamit. A bakikért elméletileg Michaelnek kell tartania a hátát, ám ő egyáltalán nem aggódik, sőt.

„A fiúk nem törődnek a kritikákkal, mert tudják, hogy jók, és már a valenciai előtt, Montrealban miénk lett a legjobb idő. Pontosan olyan munkát végeznek, amilyet kell, már az előző két-három futamon éreztem, hogy össze fog jönni. Sokat dolgoztunk a módszereinken és a felszerelésünkön, és nagyon hajtottunk. Ma már olyan világban élünk, ahol miliszekundumok számítanak tizedek helyett. Olyan éles a verseny, mint az aerodinamikában" - idézte az Autosport Michaelt, aki úgy beszélt, mintha megnyerték volna a versenyt.

A gondot azért látja ő is: „Gyorsabbak voltunk a célpontunknál, nem 2,3-es kerékcseréket akarunk, hanem hogy átlagban három alatt legyünk. Ha megnézik, mivel voltak gondjaink az utóbbi versenyeken, és milyen hibákat követtünk el, nos, ezek már megoldódtak, mert azon dolgozunk, hogy javítsunk az időeredményeinken".

Állítólag mindenhol más típusú probléma jött elő, a lényeg persze, hogy Hamiltonnak és Buttonnak még nem volt tiszta versenye a boxot tekintve. Hamiltonnak Montrealban is elrontották a kiállását, csakhogy a 2-3 másodperces várakozás belefért, és azzal együtt is nyerni tudott.