Button: Miért Alonso seggét csókolgatják?

2012.07.03. 11:37

Nem érti Jenson Button, miért Fernando Alonsót istenítik valenciai győzelme után, miközben Sebastian Vettel sokkal gyorsabb volt nála is, csak cserben hagyta a kocsija. A Red Bull-pilóta 20 másodperces előnyt épített fel, amit a biztonsági kocsi elvett, majd a gép lelassult, megállt, túlmelegedett a Renault-motor.

"Összevissza csókolgatják a seggét, nem is értem, tök furcsa. Fernando persze kiemelkedő, nyert otthon, minden összejött neki ott, nagyszerűen ment és a taktikája is jó volt, csakhogy a Red Bull az, ami ijesztő, Vettel sebessége volt elképesztő. Verte az egész mezőnyt, és ilyet egy ideje nem láttunk" - nyilatkozta az angol az Express című londoni újságnak.

Alonso az első pilóta, aki idén két futamot tudott nyerni, előtte hétszer mindig más győzött, köztük Button, aki az első versenyt nyerte meg.

"Alonso is veszélyes, nagyon gyors és okos, maga mögé állította a csapatát, keményen megdolgozott ezért. Nem kap jobb autót, mint Massa, csak többet kihoz belőle. Remélem ezzel a győzelmeinek vége is, most már mi jövünk" - mondta Button, aki május eleje, a McLaren orrának átalakítása óta nem találja a ritmust.

A kocsi pedig jó, Hamilton júniusban Kanadában nyert vele, és Valenciában is dobogón volt, míg Maldonado ki nem lökte.