10 ezer forintért az F1-re, utazással együtt

2012.07.10. 17:11

Több intézmény és vállalat sikeres együttműködésének köszönhetően a szervezők rendkívül
kedvezményes utazási és belépési lehetőséget biztosítanak a hazai nézők számára a 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjra.

A keddi budapesti felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Ostermann Forma 1 Kft., a MÁV-Start, a Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összefogásának eredményeképpen a 9990 forintért megvásárolható belépőjeggyel július 29-én az ország
legtávolabbi pontjáról is ingyen elérhető tömegközlekedéssel a Magyar GP. A belépővel ingyenesen lehet majd közlekedni a MÁV, a Volán és a BKK járatain és az Árpád-híd - Mogyoród különjáraton.

Gerstl Péter, az Ostermann Forma-1 Kft vezérigazgatója elmondta, hogy a jegyeladások az elmúlt évihez hasonlóan állnak, azzal a különbséggel, hogy a magyarországi adatok "gyengék", míg a külföldieknél 40-45 százalékos emelkedés tapasztalható.

"Éppen ezért a hazai érdeklődőket szerettünk volna aktivizálni, egyben segítséget nyújtani a kedvezményes lehetőséggel. Összesen tízezer ilyen jegy van, és folyamatosan tájékoztatni fogjuk az érdeklődőket, mennyi áll még a rendelkezésre".

Az új, Gold 5-ös tribünre szóló belépők egyúttal a Bryan Adams koncertre is érvényesek lesznek, ami a futam napján lesz a Papp László Sportarénában.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnöke elmondta, hogy az eddigi tapasztalatai szerint a magyarországi verseny nyereséges. "Összességében sokkal többet hoz a konyhára, mint amennyit elvisz - jegyezte meg, majd kitért arra is, hogy korábban nagyon magas árakkal dolgoztak a vendéglátósok a Hungaroringen, de mostanra változott a helyzet. - Szabályoztuk az árakat, egy sör hatszáz forintba kerül majd."

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese azt hangsúlyozta, hogy az F1-es futamok közvetítéseinek nézettségi adatai eddig minden várakozást felülmúltak: "Rendszeresen nyolc-kilencszázezer néző tekinti meg a versenyeket az m1-en és több százezren hallgatják a rádióban a
közvetítéseket". Hozzátette: összesen hetven szakemberük dolgozik majd a versenyen, húszan az ide érkező - saját műsort készítő - tíz tv-társaság munkáját segítik, a további ötven pedig az m1 adásában működik közre.

A versenyre több sztár is ellátogat, ott lesz a Magyarországon filmet forgató Bruce Willis és az aznap a fővárosban koncertező Brian Adams is.