Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Hamilton kitwittelte a McLaren titkait

2012.09.04. 11:19

Lefényképezte, és kitette a netre McLaren-Mercedesének spái telemetriai adatait a hétvégén Lewis Hamilton. Az angol csak a nyolcadik, csapattársa, Jenson Button az első időt futotta a spái időmérőn, amit Hamilton azzal magyarázott, hogy az ő kocsiján rossz szárnybeállításokat használtak, Button kis leszorító erős megoldásaival ő is jobb lett volna. Hogy mindezt bizonyítsa, twittelt, a fotón az is be van jelölve, hol és mennyi időt veszített egy kör alatt.

A McLarentől azonnal utasították, hogy vegye le, ám akkorra már az egész világ láthatta az istálló titkos számait.

Ennek ellenére Martin Whitmarsh állítja, nincs nagy gond: "Azt hiszem, rosszul ítélte meg a helyzetet, megkértük, hogy törölje, és megtette. Szerintem ő is egyetért vele, hogy ez volt a helyes lépés. Rosszul fogta föl a dolgokat, hamar korrigált, és elnézést kért. Továbblépünk.

A menedzser szerint versenyzője szerződésszegést nem követett el, de egy megjegyzést azért tett Hamilton felé: "Érdekes lenne látni, hogy más csapatfőnökök hogyan kezelték volna a helyzetet".

Az Autosportnak egy rivális csapatfőnök állítólag azt mondta, "aranyat ér", amit Hamilton kirakott, és a mclarenes technikai igazgató, Paddy Lowe az újságnak nem is tagadta, versenyzője titkokat tett nyilvánossá.

"Tudjuk, hogy az internet memóriája végtelen, a twittet lementették. Több mérnökünk is megkeresett emiatt, nem volt szerencsés, de valójában a lényeg az, hogy ilyeneket nem osztunk meg a világgal. Az adatokkal senki nem megy sokra, nagy kár nem történt. Lewis ott követett el hibát, hogy nem értékelte ezt az információt. A mérnökök nem szeretik az ilyet, hiszen azzal töltjük az életünket, hogy az ilyesmit titokban tartsuk."

 
Bal oldali megjegyzés: 6 tized veszteség az egyenesben; jobbra: öt tized az egyenesben

A lap megkérdezte Chris Horner Red Bull-vezért, mi lenne, ha az övéi tennének hasonlót: "Nem lett volna rá módjuk, szerződésszegés lenne".

Hamilton szerződéshosszabbítási tárgyalásban van a McLarennel, azt mondta, a nyári szünet alatt dönt a folytatásról, ám még mindig nem kötelezte el magát, annak ellenére, hogy más lehetősége elméletileg nincs. A nagycsapatoknál minden hely foglalt, egyedül a Ferrarinál szabadulhat fel ülés, ám ott Fernando Alonso, Hamilton régi ádáz riválisa az első számú pilóta.

Spában Hamilton versenye párszáz méteren át tartott csak, Romain Grosjean belement a rajt után. Button nyert.