Schumacher-Hamilton-váltás a Mercinél?

2012.09.06. 09:46

Lewis Hamilton váltja a Mercedesnél Michael Schumachert a következő szezontól, állítja Eddie Jordan volt F1-csapattulajdonos. Az üzletember, aki jelenleg a BBC szakkommentátora, azt nyilatkozta: "Úgy hiszem, Hamilton már megegyezett a Mercedesszel, a megállapodás elkerülhetetlen, bár még a McLarennel is tárgyal. Úgy tűnik, Michael Schumacher távozik, Hamilton érkezik".

A McLaren egyik szóvivőjén keresztül azonnal cáfolt - "Hamilton menedzsmentje azt tudatta velünk, hogy a sztori nem igaz".

Ami biztos, hogy Hamiltonnak lejár a szerződése idén a McLarennél, azt mondta, az augusztusi szünetben hosszabbíthat, de ez nem történt meg. Arról beszélt, nézetkülönbségeik "üzleti" eredetűek, és az Autosport is azt sejti, a pénzen megy a vita, mert a McLaren a válságra hivatkozva csökkenteni akarja az exbajnok fizetését.

Az ügyben volt már egy, majd még egy ütésváltás júliusban Hamilton és a McLaren-elnök Ron Dennis között, aztán a pilóta kapcsolata az istállóval mondhatni mélypontra jutott, amikor a hétvégén Spában kitwittelte autójának titkos adatait, hogy így bizonyítsa, miért volt sokkal lassabb csapattársánál, Jenson Buttonnál.

A McLarennél állítólag a Force India tehetsége, a skót Paul di Resta a kiszemelt Button mellé, ha Hamilton tényleg lép.

A Mercinél Schumacher, akinek évvégén szintén kifut a szerződése, a hétvégén arról beszélt, csak októberben jelentik be, folytatja-e az istállónál, illetve a Forma-1-ben. Most viszont Norbert Haug Mercedes-igazgató azt mondta: "Nincs határidő, csak kihasználjuk az időnket, még egyeztetünk".

Hamilton korábban megkereste a Red Bullt, és most már nyilvánvalónak tűnik, a Ferrarit is. Az RBR-nél viszont megtartották Mark Webbert Vettel mellé jövőre is, az olaszoknál pedig az első számú pilóta, Fernando Alonso nem akarta, hogy Hamilton odamenjen. 2007-ben a McLarennél viharos évet töltöttek együtt, a végén a spanyol egyetlen szezon után távozott.