Ivó, Milán
EUR 384,62 Ft
USD 363,16 Ft
5 °C
26 °C

Jövőre eltűnhet a kacsaorr a Forma-1-ből

2012.09.27. 17:41

Kiegészítő elemet szerelhetnek a Forma-1-es autók elejére a következő szezontól kezdve a csapatok, ha akarnak, döntött csütörtökön a FIA. A Nemzetközi Autós Szövetség kiadta a jövő évi szabályzatot, aminek egyik érdekes pontja a csúnyának tartott kacsaorrokat eltüntető módosítás.

Az ötlet már az év elején felmerült, mert az idei kocsik sokak szerint csúnyák lettek az orrukon található lépcsőtől. Az orrtörés oka egy tavalyi módosítás, ami azt próbálja kiküszöbölni, hogy oldalirányú ütközésnél az autó orra a pilóta fejével találkozzon. Ezen 2013-ra sem változtatnak, a kis panelnek ebből a szempontból nem lesz jelentősége, és úgy kell megcsinálnia minden istállónak, hogy aerodinamikai előnyt se nyerhessen vele.

A másik fontos szabályváltoztatás, hogy - amint arról már szezon közben szóban megegyeztek az istállók - hivatalosan is betiltották a Mercedes-féle dupla DRS-t, vagyis az állítható hátsó szárnyhoz tartozó, egész autón áthúzódó csatornarendszert. Azóta a Lotus új, ehhez hasonló megoldást fejlesztett, a Mercedes szintén valami ilyesmivel kísérletezik, de ezeket nem tiltották be.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!