Hamilton a Mercié, Perez a McLarené, Schumachernek nem marad hely az F1-ben

2012.09.28. 11:02 Módosítva: 2012.09.28. 11:18

Bejelentette péntek délelőtt a McLaren, hogy szerződtette a Saubertől Sergio Perezt Lewis Hamilton helyére, ezzel párhuzamosan a Mercedes megerősítette, hogy leigazolta a McLarentől Hamiltont, aki Michael Schumachert váltja az istállónál.

Hamilton hároméves megállapodást kötött a Mercivel, ahol Nico Rosberg társa lesz, Perez "több évre" kötelezte el magát a McLarenhez, és Jenson Button mellett fog versenyezni.

„Új kihívásra van szükségem, nagyon feldob, hogy a Mercedesnél indulhatok. A Mercinek hihetetlen hagyománya van a motorsportokban, és ugyanolyan szenvedélyes, mint én. Remélem, együtt fejlődhetünk, és meg tudom szerezni az Ezüst Nyilaknak a világbajnoki címet" - közölte Hamilton nevében a Mercedes.

A stuttgarti gyár 2010-es F1-visszatérése óta mindössze egy futamot nyert, vagyis Hamilton döntése meglepő. Állítólag többet kínált a sorozat egyik legjobbjának, mint a McLaren, ám nem rég kiderült, Ron Dennis McLaren-elnök is megadta volna ugyanazt a pénzt, sőt.

A Mercedes így nem hosszabbítja meg Schumacher idény végén lejáró szerződését, és mivel más ajánlatról nem tudni, visszavonulhat. A csapat arról nem szólt, mi lesz vele.

Hamilton váltása az utóbbi évek legnagyobb szenzációja, a tárgyalások közel fél éven át tarthattak a felek között. A 27 éves britet 1998-ban karolta fel a McLaren, mind a 20 GP-győzelmét azzal szerezte 2007-es bemutatkozása óta, és nyert velük egy világbajnokságot is.

Schumacher F1-es pályafutása a november 25-i, szezonzáró Brazil Nagydíjjal végleg véget érhet, igaz, azt még nem lehet tudni, hogy a német pilóta egy másik istállónál versenyezne-e jövőre. Peter Sauber, akinek teamjétől Perez most távozik, pár napja azt mondta, azonnal átvenné Schumachert, ám nehezen képzelhető el, hogy neki van kedve egy állandó középcsapatnál folytatni. A Mercedesnél is az volt a baja, hogy nem kap versenyképes autót. „Ez egyelőre még nem téma" - nyilatkozta Schumacher visszavonulásával kapcsolatban Sabine Kehm, a legenda szóvivője a dpa-nak.

Még egy kiskapu lehet Schumachernek a Ferrari, ahol Fernando Alonso helye fix, Felipe Massának viszont kifut a szeződése az év végén, és még nem hosszabbították meg. Sőt, egész évben úgy tűnt, ki fogják rúgni gyenge eredményei miatt, ám épp a napokban nyilatkozta, már nagyon bízik benne, kap még egy évet az olaszoktól. Nem mellékes, hogy Alonso is őt akarja, Schumachert végképp nem.

Schumacher 1996 és 2006 között 11 szezonon át volt a Ferrarinál, ami 2009 őszén felkérte, hogy szeptembertől ugorjon be a félévre kidőlt Massa helyére. Újra tesztelt az olaszokkal, ám nyakfájásra hivatkozva nemet mondott, és négy hónap múlva bejelentette, Mercedesszel tér vissza. Állítólag ez nem tetszett Luca di Montezemolo Ferrari-elnöknek, és idén még pletyka szinten sem merült fel, hogy visszavenné Schumachert. Legalábbis egyelőre.

A hétszeres bajnoknak az elmúlt közel három évben csak két eredménye volt: az idei Monacói Nagydíjon megnyerte az időmérőt, majd az Európa Nagydíjon harmadikként ért célba, ez az egyetlen dobogós helyezése visszatérése óta.

Schumacher eredményei a Forma-1-ben

A Forma-1 történetének legsikeresebb versenyzője 1991 és 2006 között 250 futamon indult, 91-szer nyert, 154-szert állt a pódiumon, 68-szor indult az első rajtkockából, 76-szor futotta meg a leggyorsabb kört. A Benettonnal 1994-ben és 1995-ben, kétszer, a Ferrarival 2000 és 2004 között ötször nyert vb-t. Visszatérése óta 52 GP-n állt rajthoz, monacói pole pozícióját egy büntetés miatt elvették tőle, egyetlen dobogós helyezése mellett szintén egyszer futotta meg versenyben a leggyorsabb kört.

A McLaren három év után változtat pilótakettősén, Sergio Perez nagy reményekkel érkezik. "Nagyon örülök, hogy a Vodafone McLaren Mercedes pilótája lehetek. A McLaren az egyik legnagyszerűbb név a Forma-1 történetében, több mint 40 éve már, hogy minden versenyző ide akar kerülni. Ayrton Senna anekdotáin nőttem fel, megtisztelő, hogy engem választottak" - idézte a McLaren a 22 éves mexikóit. (Aki Senna halálakor négy éves volt.)

Perez megszerzése hirtelen igazolásnak tűnik, a pletyka csak múlt héten merült fel, miközben Hamilton távozásáról már hónapok óta suttogtak. A latin-amerikait teljesítményei mindenképp topcsapatra jogosítják, második éve van a Forma-1-ben, idén háromszor állt dobogón, Malajziában és Monzában második, Kanadában harmadik lett. Leggyorsabb kört futott Monacóban, ezeket hozta fel leigazolása indokaiként a McLaren-főnök Martin Whitmarsh is.

Perez a Ferrari-neveltje, az olaszok juniorprogramjának a tagja volt, de Montezemolónak szemmel látható bizonyításai ellenére sem kellett Alonso mellé, azt mondta, túl tapasztalatlan a Ferrarihoz.

Hamilton karrierje eddig csak a McLarené

2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben az angolokkal Lewis Hamilton, azóta 103-szor indult velük futamon. Ebből húszat megnyerte, 24-szer indult az első rajtkockából, elképesztő 48-szor állt dobogón. 11 leggyorsabb kört futott, és 865 pontot szerzett. Idén még hatszor fog McLarennel versenyezni, az istálló teljes támogatásáról biztosítja a vb-címért, igaz annak megszerzése valószínűtlen, mert 52 ponttal le van maradva a vezető Fernando Alonsótól.