Koronavírus adatok

2022. jan. 19.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Fábián, Sebestyén
-3 °C
5 °C

Schumachernek már tök mindegy volt

2012.10.05. 14:28

Kirúgatja-e Hamilton Schumachert? - kérdeztük egyik cikkünk címében, ami arról szólt, az angol döntésétől függhet a német sorsa: ha elmegy a Mercedeshez, a német visszavonul. Eltelt egy hét, Schumacher bejelentette visszavonulását, sőt, megerősítette, hogy konkrétan Hamilton kezébe adta a sorsát. Vagyis ha a Mercedes nem tudott volna megállapodni a mclarenessel, jövőre még ő is versenyezne.

"Megkönnyebbülés ez az egész, mint bármi más. Három éve csináljuk, nehezen találtam már motivációt és energiát az előrelépéshez. Nagyon örülök, hogy így alakultak a dolgok - mondta Schumacher, amikor elárulta, nem folytatja. - Végig tudtam a csapat lépéseiről, tudtam, mi folyik a háttérben, és nagyon jó, hogy ebbe az irányba ment a szituáció. Visszakapom a szabadságom, ami korábban megvolt."

Schumacher 2006 végétől 2009 végéig semmi komolyat nem csinált, egyelőre nem tudni, mihez kezd most. Ajánlatot már kapott a Pirellitől, ha esetleg vezetni akarna. Az biztos, annyit nem akar, mint eddig, mert akkor nem mondott volna le a döntésről. Alábbi nyilatkozatából az is kiderül, nyáron, sőt még akár pár hete is meg akarta tartani a Merci.

   hamschum11

"Az volt a döntő pillanat, amikor Lewis képbe került, és lehetőség nyílt a megszerzésére. Ez adta meg nekem az utolsó lökést a döntésemhez. Nyilvánvalóan én is képben voltam, még akkor is, amikor már folytak vele a tárgyalások, de nem akartam dönteni. Nem voltam biztos magamban. Így végződött. Néha az életben a sorsod magát alakítja, mint most is. Nem bánok semmit, és nem neheztelek."

Vagyis a hétszeres világbajnokot tényleg Hamilton küldi nyugdíjba, pusztán azzal, hogy aláírt a Mercedeshez.