Koronavírus adatok

2022. jan. 19.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Fábián, Sebestyén
-3 °C
5 °C

Senkinek nem kellett az évszázad pilótája

2012.10.05. 00:00

Huszonegyévnyi, minden idők leghosszabb és legnagyszerűb Forma-1-es karrierje fejeződik be novemberben, Brazíliában: Michael Schumacher abbahagyja. 2006-ban egyszer már ugyanitt megtette, de most, 43 évesen véglegesnek tűnik, örökre visszavonul az F1 kiemelkedően legsikeresebb pilótája.

Egy negyed és 18 teljes szezon, több mint 300 futam, közben hét világbajnoki cím, 91 futamgyőzelem és 68 pole pozíció - rekordok, amik nem igen tűnnek megdönthetőeknek. Három korszak, amiből kettő sikerekkel teli, a harmadik viszont kudarc.

Schumacher 1991-ben, Spában, a Belga GP-n került be a Forma-1-be egy Jordan-Forddal, az időmérőn a csapat legjobb helyezését érte el, hetedik lett, a futamon pár száz méter után kiesett műszaki hibával. Legendás sztori, hogy felfedezője és menedzsere, Willi Weber azt hazudta Eddie Jordannek, védence tökéletesen ismeri a pályát, hiszen pár kilométerre onnan, Kerpenből származik. Schumacher a nagydíj előtti csütörtökön ment körbe rajta először, biciklivel.

A spái időmérő viszont már elég volt Flavio Briatore Benetton-főnöknek, hogy lecsapjon a 22 éves tehetségre. Egy GP után elhozta a Jordantől, és ezzel beindította a legnagyszerűbb F1-pályafutást.

Vagyis éppen fordítva, valójában Schumacher indított el valamit, aminek a végén az akkoriban tizedik F1-événél járó, kis Benetton-istállóból az egyik legnagyobb lett. Egy éven belül, épp Spában megszerezte első győzelmét, a 92-es esős futamon az évadban szinte mindent nyerő Williamseket verte meg a szupertehetség.

A 93-as átmeneti idény után jött 1994 és az áttörés: Senna legyőzése, az első világbajnoki cím a Forma-1 egyik legtragikusabb szezonjában. Schumacher az idénynyitón a legenda hazájában, Brazíliában verte meg őt, amit épp a napokban minősített pályája egyik legnagyobb pillanatának.

Senna überfavorit volt a Willliamsszel, de aznap Sao Paulóban megpördült, miközben igyekezett felzárkózni a vezető Schumacherhez. A benettonos nyerte a következő versenyt is, Senna már az első kanyarban kiesett, majd a harmadik futamon meghalt.

Michael Schumacher

Született: 1969. január 3., Hürth-Hermülheim (Németország)  
Családi állapot: nős, felesége Corinna, gyermekei Gina Maria (12 éves) és Mick (10)
Magasság/testsúly: 1,74 m/75 kg

Csapatai: Jordan (1991), Benetton (1991-1995), Ferrari (1996-2006), Mercedes (2010-2012)
Vb-címek: 7 (1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004)  
Összes futam: 302
Első futam: 1991. augusztus 25., Spa-Francorchamps (Belga Nagydíj), kiesett
Futamgyőzelmek: 91
Első győzelem: 1992. augusztus 30., Spa-Francorchamps (Belga Nagydíj)
Első rajtkocka: 68
Leggyorsabb kör: 77
Legtöbb győzelem egy szezonban: 13 (2004)  
Dobogós helyezések: 154

Schumacher, bár igen keveset beszélt róla akkoriban és azóta is, de a példaképét veszítette el - és vált a vb favoritjává. A cím így sem lett sima, mert Briatore miatt a csapat léptem-nyomon balhékba keveredett: máig pletykálnak arról, az első futamokon tiltott üzemanyagot használtak, az meg ki is derült, hogy szabálytalan szoftver volt a Benetton-Fordban, de a csapatot mégsem büntette a FIA. Schumacher folyamatosan nyert, ám Belgiumban túlkopott fenéklemeze miatt kizárták, Briatore silverstone-i hibája miatt - amikor nem engedte pilótájának, hogy kiálljon a fekete zászlós felszólításra - két versenyre eltiltották.

Schumacher így hiányzott Monzában és Estorilban, Damon Hill kettőt nyert, és végül az idényzáróra Schumacher egyetlen pontos vezetésével érkeztek. A Benetton vezetett, majd a futam kétharmadánál lement a pályáról, visszajött, és azonnal ütközött az előzni próbáló Hill-lel: mindketten kiestek, Schumacher világbajnok lett.

„A jó ember győzött a rossz úton" - írták akkoriban a lapok, minden idők legfiatalabb világbajnoka kiemelkedett a szezonban, mégis magyarázkodnia kellett.

1995 már más volt, Schumacher újra a legjobb lett, és simán, futamokkal a vége előtt világbajnokként végzett. Talán ez volt élete legerősebb szezonja, két tökéletes győzelemmel: előbb a Nürburgringen, esőfutamon, iszonyatos, közel egyperces hátrányt ledolgozva verte meg Jean Alesit, majd Spában, szintén esőben, a 16. helyről indulva győzött. Utóbbinál a nedves pályán száraz gumin is sikerült feltartóztatnia az esőgumis Hillt. Összességében talán ezt tartják legjobb futamának, bár 91-ből szinte lehetetlen választani.

Weber jobbnak, de legfőképp jövedelmezőbbnek látta, ha Schumachert a problémás Benettontól a nagy Ferrarihoz viszi. Csakhogy az olaszok valójában szenvedtek, 1996-ban már 17. éve álltak világbajnoki cím nélkül. Az autó közepes volt, Alesi 95-ben egyszer nyert vele, de csak Schumacher technikai gondjai miatt.

A németnek autót és csapatot kellett építenie, és ez eltartott egy darabig. Luca di Montezemolo Ferrari-elnök a legjobb mérnököket lépésről lépésre elhozta a Benettontól, jött Rory Byrne és Ross Brawn, a munkát összehangoló csapatfőnök, Jean Todt meg már a helyén volt. Ekkor kerültek előtérbe Schumacher különleges vezetési adottságai, amin a Ferrarinál csak ámultak.

Még bőven 2000 után is csodálkozva beszéltek első éveiről az olaszok. Amikor a telemetriai adatokat elemezték, és a gázadás görbéje szinte folyamatos volt a monitoron. Ilyet addig nemigen láttak: Schumacher folyamatosan nyomta a gázt a gyorsabb kanyarokban, és közben bele-belefékezett bal lábbal. Valószínűleg ő lett az F1 első végig ballal fékező pilótája, amit azóta már mindenki csinál.

Vezetés és műszaki tudás terén is kiemelkedett a fiatal német, a Ferrari technikai lemaradását mégis nehéz volt a legjobbá tenni. Pár hónap alatt felhozta őket futamgyőztesnek, már 1996-ban három versenyt nyert, csakhogy a világbajnoksághoz sokkal több kellett. A Williams és a McLaren előttük járt, és Schumacher zsenialitása volt az, ami miatt a 90-es évek második felében mindig vb-címre hajthatott, újra élcsapat lett a Ferrari.

Így jelentette be Schumacher

"Úgy döntöttem, hogy a szezon végén befejezem a versenyzést, visszavonulok. Már az elmúlt két hónapban sem voltam biztos benne, hogy megvan-e a szükséges motivációm és energiám a folytatáshoz, és nem az én stílusom valamit csinálni, amiről nem vagyok 100 százalékig meggyőződve. Lenne lehetőségem folytatni, de őszintén mondom, nem akarom, a bejelentéssel megkönnyebbültem. Kétségtelen, hogy nem tudtuk megvalósítani azt a tervünket, hogy világbajnok autót rakjunk össze, ezzel együtt a saját teljesítményemmel elégedett lehetek."

1997-ben nagyon közel voltak, az utolsó futamon Schumacher vezetett az üldöző Jacques Villeneuve előtt, vb-pozícióban volt, csakhogy a kanadai feljött, és megelőzte. Schumacher nem bírta elviselni, hogy kicsúszik a kezéből a cím, keményen ráhúzta a kormányt a kanadaira, belevezette a kocsiját. Ütköztek, de 94-gyel ellentétben most csak Schumacher esett ki, Villeneuve célba ért harmadikként, világbajnok lett.

Schumachert a durva manőverért kizárták nem csak a futamról, de az egész szezonból, pontjait törölték. Épp a napokban árulta el, ezt az egy pillanatot bánta meg a jó húsz F1-évéből.

1998-ban Mika Hakkinen győzte le a McLarennel, 1999-ben meg a balszerencse: Silverstone-ban a szezon derekán frontálisan a gumifalba rohant fékhiba miatt a Ferrari, lábtörés, többfutamnyi kihagyás, újabb füstbe ment év. Pedig ekkor már a legjobb autó is az övé volt.

2000-re össze is állt a kép, miután Hakkinen, akit Schumacher élete legkeményebb elllenfelének tart, Indianapolisban motorhibával kiállt, a Ferrari az utolsó előtti futamon, Japánban megnyerte a vb-t. Azóta is ez Schumacher kedvenc versenye.

„Ha egy nagydíjat kellene választanom, kétségtelen, hogy azt mondanám, 2000 Szuzuka volt a legjobb. 21 éves Ferrari-nyeretlenséget zártunk le, valami tényleg nagyot értünk el. És elindult egy nagy sorozat" - nyilatkozta idén, Spában, 300. nagydíján.

A széria egy ötéves világbajnoki sorozat lett, előfordult, hogy Schumacher már júliusban megnyerte a világbajnokságot, és csak egyszer, 2003-ban kellett az utolsó futamig várnia a cím megszerzésére. Hakkinen 2001 végén visszavonult, így Schumacher olyan műszaki és vezetéstechnikai fölényben maradt a mindennél jobb Ferrarival, hogy szinte ellenfele sem volt. Szórakozva nyerte a versenyeket.

Nagy kár

"Nagyon szerencsés vagyok, hogy már a kezdetektől fogva együtt dolgozhattam Michaellel, ő az évszázad pilótája" - búcsúztatta versenyzőjét csapatfőnöke, Ross Brawn, aki már a Benettonnál együtt dolgozott Schumacherrel, majd követte a Ferrarihoz is.

„Nagy veszteség, nagy kár érte, sokan akarták, hogy folytassa, én is. Reméljük, legalább más pozícióban köztünk marad" - köszönt el a némettől Sebastian Vettel.

Egyedül Kimi Raikkönen 2003-as feltűnése okozott kisebb zavart a rendszerben, de a fiatal mclarenest is sikerült nagyjából simán legyőzni.

A balhé persze ekkoriban is utolérte Schumachert, 2001-ben, Ausztriában Barrichello végig vezetett, majd a célegyenesben előre engedte felette álló csapattársát, aki már amúgy is kilométerekkel vezette a vb-t. Ez egyetlen dologra volt jó, hogy a Ferrari, és vele Schumacher is sokaknál unszimpatikussá váljon. Ő is érezte, hogy ezt nem kellett volna, Barrichellót engedte a dobogó tetejére. A botrányért 1 millió dollárra büntette a FIA a Ferrarit.

A szupersorozat 2004-ig tartott. A 2005-ös év napjainkig rejtély, hogyan tudott a Ferrari és Schumacher mindössze egy versenyt nyerni, ami ráadásul a csonka indianapolisi futam volt, amin csak a hat Bridgestone-gumis autó indult el. A Michelint pár kör alatt megette a pálya, így rajthoz sem álltak a kocsijai, nem volt nehéz nyerni.

Egy év múlva helyreállt a rend, Schumacher az új szupersztárral, Fernando Alonsóval ment a világbajnokságért, miközben formája teljében, 2006-ban, Monzában bejelentette visszavonulását.

A döntést teljes értetlenkedés fogadta, mert 37 évesen nem volt még túl öreg, de leginkább nem tűnt fáradtnak, se motiválatlannak, és legfőképp lassúnak nem látszott. Sőt, ekkorra lett tapasztaltabb mindenkinél a Forma-1-ben, így megállapítható, akkor vetett véget pályájának, amikor a legjobb volt.

A monzai, majd a kínai győzelme is mestermunka, csakhogy Szuzukában, vezető helyen elfüstölt alatta a motor, így Alonso nyert, és pár ponttal világbajnok lehetett, bármit csinál Schumacher a brazil záráson.

Schumacher egy defekt utáni sokelőzéses versennyel köszönt el a Forma-1-től, ám nyilvánvaló volt, nem végleg. Ő azt mondta, elege lett akkorra az F1-ből, de az is biztos, hogy Raikkönen már be volt jelentve a helyére, mint vezető Ferrari-pilóta, a feltörekvő, másodéves Felipe Massát, akit Jean Todt csapatfőnök fia menedzselt, meg nem akarták máris kirúgni.

A szuperklasszis nem is bírt magával, minden futamra elutazott, mintha még versenyezne. Sóvárogva bámulta a kocsikat, és amikor csak lehetett, beült a Ferrarihoz tesztelni, és rendre a legjobb idővel végzett. Szép évei mentek pocsékba, nem kérdés, talán a legjobbak. Motorversenyzőként próbálkozott amatőr futamokon, de amikor 2008 környékén nagyot bukott, és igencsak megütötte magát, felhagyott ezzel. Innen lett teljes üresjárat az élete, és mikor 2009 júliusában a Hungaroringen Massa súlyosan megsérült, azonnal ugrott, hogy a helyére léphessen.

Csakhogy a motoron megsérült nyaka még nem volt elég erős, így nem vállalhatta, Massa meg 2010-re felépült. Szerencséjére a Mercedes megkereste, és a három év kihagyás ellenére azonnal aláírt nekik három évet.

Az autó viszont középszerűnek bizonyult, Schumacher szenvedett, még csapattársa, Nico Rosberg is verte az első két évben. Kisebb fellángolásai voltak, mint a 2011-es, sokelőzéses kanadai negyedik hely, és idénre úgy tűnt, összejöhet valami nagy eredmény is. A szezon elején rendre a top5-ből indult, de az egyetlen futamon, Kínában, ahol reális esélye lett volna nyerni, rosszul tették fel az egyik kerekét, és kiesett. Rosberg győzött, a Mercedes pedig azóta egyszer került élközelbe: Schumacher Monacóban megnyerte az időmérőt, ám első helyett csak hatodikként indulhatott, mert egy futammal korábban belerohant Bruno Sennába, és öt hellyel büntették.

Valenciában aztán leesett neki egy harmadik helyezés, visszatérése óta ez a legjobb eredménye, és egyetlen dobogós helyezése.

Az autóból szokásához híven pedig most is kifacsar mindent, csakhogy a Mercedes mégis jobbnak látta Lewis Hamiltont szerződtetni a helyére. Schumacher azt mondja, amit hat éve, amikor először befejezte: „Akkoriban úgy fogalmaztam, lemerültek az akkumulátoraim, jelenleg meg rendesen a piros mezőben van a mutató. Sokat gondolkoztam a döntésen, hogy befejezzem-e. Három év nem kevés, nehéz fenntartani a motivációt és a lelkesedést. Bizonyos szempontból sokat értünk el. Nem neheztelek senkire".

Jól döntött, hogy befejezi?

Az utolsó mondatból látszik, visszavonulása kudarc, úgy kullog el, mint az alig ismert Karthikeyan fog, aki nem kell senkinek. Mert a helyzet valójában ez: nagy csapatnak már nem kellett. Massa helye több mint kérdéses a Ferrarinál, de inkább fogják Nico Hülkenberget választani, mint őt. A Sauber vitte volna, ám az meg érthető, hogy negyedik helyekért szenvedni már nincs kedve.

2006-ban elkapkodta a visszavonulást, és amint kiderült az utóbbi három évben, a hibát nem lehetett helyrehozni. Van még hat futama, hogy a búcsújával járuló pocsék érzéseket - valamelyest - elviselhetővé tegye.