Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-4 °C
3 °C

Raikkönen: Nem volt hova mennem

2012.10.07. 15:03 Módosítva: 2012.10.07. 15:06

Neheztelt szuzukai kiesése miatt Kimi Raikkönenre Fernando Alonso, azt mondta, nem érti, miért nem vett vissza a finn, mikor látta, hogy közeledik a Ferrarijához. A spanyol bal hátsó kerekét kilyukasztotta a Lotus légterelője, az olasz kocsi megpördült, Alonso az első kanyarban kicsúszott a Japán GP-ről.

Raikkönen pár óra múlva felet ellenfelének, elmagyarázta, miért is ütköztek. "Végig a bal oldalon voltam a rajt legelejétől fogva. Ő csak jött és jött balra, én meg próbáltam még inkább balra húzódni, de már nem volt hova mennem. Mindenki az én oldalamra jött, (Alonso) hozzáért az első szárnyamhoz. Egyszerűen nem maradt helyem" - idézte az Autosport Raikkönent.

Első látásra is abszolút versenybalesetnek tűnt, amiben senki nem hibás. A felügyelők nem is vizsgálták az esetet.

A két exbajnoknak korábban sosem volt baja egymással, különleges tisztelet van köztük, eddig mindig dicsérték a másikat, ha az szóba került. Ez az ügy sem komoly, csak Alonso csalódott a kiesése miatt.

Raikkönen tudta folytatni, hatodik lett. Az eredménynek csupán amiatt tudott örülni, hogy Alonsóval szemben így csökkenthette vb-hátrányát: 37 ponttal van lemaradva a bajnokság második helyén. Az él nagyon szoros, Alonso mindössze négy ponttal megy a Japánban győző Vettel előtt öt futammal a vége előtt.