Vettel: Nem akarom Massára kenni

2012.10.13. 09:33

Váratlanul elvesztette a pole pozíciót csapattársával, Mark Webberrel szemben a favorit Sebastian Vettel a koreai időmérőn. Az ausztrál utolsó körével, az utolsó pillanatokban átvette a vezetést a némettől, aki befejező körével nem tudott visszavágni.

Vettel idegesen szólt rá mérnökére a rádión, miért nem figyelmeztette, hogy Felipe Massa előtte van a pályán, szeme villámokat szórt az interjúk közben. Cáfolta viszont, hogy bárkit is okolna magán kívül.

"Nem akarom Felipére kenni, azt gondoltam, bemegy a depóba. Csakhogy kint maradt, ezért vissza kellett vennem, és így a második köröm nem lett elég jó. Nem szeretem a vitát, mostanában túl sokat drámáztunk, megtörténik az ilyesmi. Nem Felipe hibája, gondolhattam volna rá, ha bárkié, akkor az enyém. Nem szokásom mást hibáztatni" - nyilatkozta Vettel, akinek így másodikként a pálya porosabb oldaláról kell kezdenie.

Tavaly is onnét indult viszont, ugyanígy a második helyről, de lerajtolta Lewis Hamiltont, és győzött.

"Végül is örülök az eredménynek. Tavaly jól eljöttem, és ezen a pályán amúgy sem tudni. Rajtolhatsz harmadikként, negyedikként, ötödikként, akár onnét is nyerhetsz."

Épp emiatt nem nyugodhat meg a világbajnok, vb-ellenfele, Fernando Alonso csak negyedik, de abból is bármi lehet.

..