Massa marad, Kobajasit Hülkenberg váltja

2012.10.14. 13:09

Megerősítette vasárnap Koreában Stefano Domenicali Ferrari-csapatfőnök, hogy a következő szezonban is Felipe Massa lesz Fernando Alonso társa az istállónál. Szerződéshosszabbítását a napokban hivatalosan is bejelentik.

Massa helyzete a szezon eleje óta kétes volt, mert nagyon elmaradt a spanyoltól mind teljesítményben, mind eredményekben. Monza óta viszont fejlődik, az utóbbi öt futmon egyszer ötödik, kétszer negyedik, egyszer harmadik lett, és a menedzser szerint ez meggyőzte a Ferrarit.

"Jobban érzi már az autót és a gumikat, már megfelelő szinten teljesít. Azt meg mindig is tudtuk, hogy Felipe nagyon erős pilóta, máskülönben másképp döntöttünk volna" - utalt Domenicali Massa megtartására.

A döntés azt jelenti, hogy az olaszokkal emlegetett Nico Hülkenberg a Force Indiától nem érkezik, hanem a Sauberhez megy Esteban Gutierrez mellé - állítja az Autosport és több más újság.

A Sauber így a McLarenhez távozó Sergio Perez után Kamui Kobajasit is lecseréli, és jövőre teljesen új pilótakettőssel indul.

Gutierrezt a Telmex mexikói telekommunikációs cég, Hülkenberget német szponzora fizeti be a Forma-1-be. Kobajasi a héten elmondta, a Sauber tőle is pénzt kért, de neki nincs, és mecénást sem tud felmutatni. Hiába lett harmadik egy hete Japánban, mennie kell.

Kérdés még, mi lesz Pastor Maldonadóval, akinek van pénze is és helye is a Williamsnél, de jobb autóra vágyik. Jelenleg nincs a láthatáron jobb gép, esetleg a kétes helyzetű Force India. A venezuelai még bevásárolhatja magát a Lotushoz Raikkönen mellé, mert Grosjeannak nincs szerződése 2013-ra.