Alonso bajban van

2012.10.15. 11:52

Háromból hármat nyert az utóbbi futamokon Sebastian Vettel, ledolgozta hátrányát, sőt, hat ponttal megelőzte Fernando Alonsót a világbajnokságban. Pánikolni nincs értelme, 100 pont szerezhető még az utolsó négy futamon, így a spanyol simán világbajnok lehet.

Csakhogy terv arra, hogyan is verjék meg az egyenesbe jött Red Bullt, nincs. Vagy legalábbis Stefano Domenicali csapatfőnök nagyon titkolja. Az Autosport ugyanis megkérdezte őt Korea után, mik az elképzeléseik, hogyan fogják meg Vettelt, és a válaszok lesújtóak.

"Ne feledjük el, hogy az utóbbi öt futamból kettőn nem versenyeztünk. A bajnokság állása teljesen más lenne, ha nem estünk volna ki kétszer az első kanyarban. Erről a fontos körülményről nem szabad megfeledkeznünk" - jött a - hetek óta szajkózott - első válasz. (Alonsót Spában Grosjean, Szuzukában Raikkönen tette ki az első kanyarban. A francia nekiment, a finnel versenybalesetben koccant a spanyol.)

"Láttuk már, hogy az egyik ellenfelünk erős az időmérőig, aztán a futamon visszaesik, nem tudni, miért, vagyis a dolgok nagyon gyorsan változhatnak" - hangzott Domenicali további magvas okfejtése. Azaz bízniuk kell benne, fordul a kocka.

  altörül

Harmadik feltétele a vb-címnek a főnök szerint a fejlesztés. "A célunk, hogy Fernandónak a lehető legmegbízhatóbb autót adjuk, és megfelelően állítsuk össze a futamcsomagokat a géphez. El kell vinnünk azokat a fejlesztéseket, amiket a Red Bull biztosan elhoz a következő futamokra. A Red Bull az utóbbi pár futamon nagyon nagyon erős volt." Ez mind igaz is, csakhogy a fejlesztésekből náluk semmi nem látszik.

Szuzuka után Alonso is megmondta, nyár óta nem változott a kocsi. Domenicali ezt tagadta, azt viszont ő és Montezemolo elnök sem, hogy lemaradtak a hibás szélcsatorna miatt: a létesítményük elavult, rossz adatokat mutat, ezért ami a tesztpadon működött, a valóságban nem.

Pár hete emiatt Maranellóból Kölnbe vitték a munkát, a Toyota szélcsatornájába, de ilyen rövid idő alatt nem lesz könnyű nagyot újítaniuk.

Alonso abban bízhat, hogy futamon a hátrányuk nem túl nagy, Domenicali szerint körönként két tizedmásodperc, ami behozható. Csakhogy időmérőn a Red Bull jóval gyorsabb, és ha megszerzi az első sort, már szinte támadhatatlan.

De a spanyolnak nem kell aggódnia, mert Domenicali ezt most már elmagyarázta a mérnökeinek: "Reálisan nézve ennyi a különbség, de kicsit többet kellene találnunk, mert egyetlen körön különösen erős a Red Bull. Láttuk, ha az első sorból indulsz, úgy versenyezhetsz, ahogy szeretnél. Tisztáztam a mérnökeinkkel is, hogy ez legyen a munkájuk célja".

Domenicali összegzésképp megnyugtatta Alonsót: "A bajnokság még nagyon nagyon hosszú, nem is akarok hallani a bajnoki versenyről, mert az egészen a szezon legvégéig fog tartani". Ezzel valószínűleg arra céloz, hogy pilótája az utolsó körig esélyes lesz a vb-győzelemre.