Raikkönen, Vettel káromkodik Coulthardnak

2012.11.06. 00:01

Elhülyéskedte a dobogós interjút Abu-Dzabiban a nyertes Kimi Raikkönen és a harmadik helyezett Sebastian Vettel. A júliusi Brit GP óta volt pilóta vagy F1-es személyiség kérdezi a versenyzőket az elő közvetítés végén, a Közel-Keleten David Coulthardra került a sor.

A skót, aki jelenleg tévés szakkommentátor, azzal nyitott Raikkönennek, mit érez most, hogy 3 év után először nyert.

"Hát, nem sok mindent. Szarakodtak velem régebben emiatt, hogy nem mosolygok eleget, úgyhogy szerintem újra le leszek szúrva" - felelte a finn, miközben a közönség nevetett.

Vettel pár perc múlva hosszan válaszolt, de monológja végén azt mondta: "Sokszor elcseszhettük volna ezt a futamot, de végül szerencsére nem tettük". A bajnok a fuck szót használta, ezért Coulthard azonnal elnézést is kért. "Seb, köszönöm szépen, nyilvánvalóan bocsánatot kérünk a közönségtől a szóhasználat miatt."

Coulthardot mindkét sztár jól és rég óta ismeri. Raikkönennek még csapattársa is volt a McLarennél szűk tíz éve, de Vettellel is együtt versenyzett, haverjuknak tekintik - így nem is volt vége a megpróbáltatásainak.

Amikor újra Raikkönenhez fordult, Vettel hátulról odasomfordált, és a pezsgősüvegből öntött a fejére egy keveset. Ital helyett itt rózsavíz volt a palackban, persze Coulthard egy nem baráti "köszönöm szépenre" hátra is fordult a némethez. Raikkönen közben persze beszélt, így Vettel elkezdte törölgetni a vizet az alkalmi riporter fejéről.

Korábbi futamokon Jackie Stewart, Niki Lauda, Eddie Jordan, Martin Brundle és Jean Alesi kérdezett a győztesektől, mindannyiuk iránt több tiszteletet mutattak a versenyzők. Így viszont a szezon legviccesebb eredményhirdetését produkálták.