Virág
0 °C
2 °C

Félmilliárdos állami támogatással épül Borsodban az új Hungaroring

2012.12.05. 17:26
Sajtóközleményben jelenti be egy energiaitalt gyártó vállalat csütörtökön, hogy versenypályát épít Miskolc közelében. Hatmilliárdos a projekt.

A Hell Energy nagyszabású terveket sző a borsodi térségben, 6 milliárd forintért nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas autó- és motorsportkomplexumot építene.

A 2,6 km hosszú aszfaltos versenypálya – ami a FIA (Nemzetközi Autósport Szövetség) és az FIM (Nemzetközi Motorsport Szövetség) szabványainak a hosszát kivéve mindenben megfelel – műszaki adottságai tekintetében Magyarországon kizárólag a Forma-1 futamait rendező mogyoródi Hungaroringhez lesz hasonlítható, írja közleményében a cég.

A tervek szerint 2014 tavaszára megépül a versenypályához tartozó versenyépület, egy fedett és szabadtéri gokartpálya, hotel és étterem, valamint több ezer négyzetméteres játszóparkot is létrehoznak.

Az egyedülálló műszaki paraméterekkel rendelkező, 2,6 km hosszú, 12-16 méter széles aszfaltos
versenypálya mellett a versenyzők kiszolgálásához, a versenyek lebonyolításához, valamint a VIP-vendégek elhelyezéséhez szükséges versenyépületet, ezenkívül 20 db, egyenként 2 versenyautónak elegendő boxot is építenének. A pályát éjszakai világítással is ellátnák, a
tervek szerint lehetőség lenne exkluzív (Ferrari, Lamborghini) és standard pálya-versenyautók bérlésére, de akár saját autóval vagy motorral is kipróbálhatná bárki. A tervek között szerepel vezetéstechnikai centrum kialakítása.

A pályát akár egy későbbi időpontban meg is hosszabbíthatnák, írják, közel 4 km hosszúságúra. Így a Hell Ring elviekben akár Forma 1-es, illetve Moto GP-versenyek megrendezésére is alkalmassá válna.

Nem tudni még, a Hungaroringgel mennyire lesznek képesek vagy mennyire akarnak konkurálni a pálya befektetői, de a Pest melletti ringnek 2016-ig szerződése van az F1 magyarországi rendezésére, és a megállapodást a tervek szerint jövő júliusban 2021-ig meghosszabbítják. A Hungaroringet ehhez ki kell bővíteni.

A komplexum területén egy 3000 m2-es, fedett gokartcsarnokot és egy másik, kb. 500 m hosszúságú szabadtéri gokartpályát alakítanak ki. 22 szobás, négycsillagos hotel és étterem, valamint konferenciatermek is állnak majd. Itt épül fel Közép-Kelet-Európa legnagyobb és legszínvonalasabb szabadtéri játszótere, mintegy 5000 négyzetméter területen.

A beruházás megvalósításához a HELL több pályázatot is benyújtott az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében, egyrészt iparterület-fejlesztésre, másrészt szálláshelybővítésre, valamint turisztikai látványosság megvalósítására. Két pályázat ügyében még nincs döntés, a szálláshely-fejlesztési pályázaton a HELL RING Hotel Szikszó című pályázat 500 millió forintos támogatást kapott. A támogatási összeget a közel 900 millió összértékű hotel beruházáshoz fogja a cég felhasználni.