Raikkönen bejött, Schumacher miért nem?

1. Kihagyás

Schumacher 2006-ban állt le, miután épphogy elveszítette a vb-t, úgy, hogy örökre befejezte, de három év után ő is rájött, hogy korai volt a visszavonulása. Raikkönen a Ferrarinak gyenge 2009-es szezon végén dobta be a törülközőt, másra vágyott, és elment ralizni.

Schumacher motorozgatott, és az F1 után sóvárgott, miközben a finn esett-kelt a WRC-Citroennel. Eredményt két év alatt nem tudott felmutatni, de legalább nem állt le, és ha hiszünk Robert Kubicának, aki azt mondja, hogy a rali edzés a Forma-1-re, akkor még hasznára is vált a két év pihenő. Abból a szempontból mindenképp jót tett neki, hogy kiszállhatott az F1 állandó nyüzsgéséből.

Kulcskérdés még a kimaradás időpontja: 2008-ból 2009-re fordulva változott meg nem kicsit a Forma-1, új szabályok jöttek, az autók átalakultak, megérkezett a KERS. Raikkönen ezt még átélte, mielőtt lépett, Schumacher viszont 2010-ben jött vissza, amikor az előző évben már mindenki alkalmazkodott az új helyzethez - ami így csak neki volt ismeretlen, hiszen 2006-ban még híre sem volt a sok módosításnak. Vagyis amíg a finn szerencsés időpontban távozott, a német számára nem túl kedvezőben tért vissza.

2. Fizikai állapot

Schumacher 37, Raikkönen 30 évesen távozott, előbbi 41, utóbbi 32 évesen jött vissza. Raikkönennél sok szót nem érdemes pazarolni, autósportban elenyésző a különbség a két kor között, sőt, szinte nincs is semmi.

Schumachernél már jelentősebb a dolog, és mivel idén már 43 volt, könnyen lehet akár azt is mondani, egyszerűen kiöregedett. Csakhogy nem ez a helyzet, Schumacher még idén is az egyik, ha nem a legfittebb volt a mezőnyben. Duzzadt az erőtől, és maga is elmondta, a mostani F1-hez nem kell annyira fittnek lenni, mint az 5-10 évvel ezelőttihez kellett: a gumik nem engedik végig 100 százalékon vezetni a kocsit, így fizikálisan kevésbé megeröltető és kimerítő az igénybevétel. Az biztos, hogy bizonyos szempontból a 43 éves ember egy 37 éveshez képest is öregember, a tudomány 100 dolgot állít, mit lehet kevésbé jól csinálni ilyen korban, de a Schumacher nem tudott már elég fitt lenni az F1-hez feltételezés végére maga a pilóta tett pontot, amikor Monacóban megszerezte a pole pozíciót. A legnehezebb és legszűkebb, pszichikálisan is legkimerítőbb pályán, ahol hatványozottan nem lehet hibázni, mert falra kenődsz, nem lesz olyan ember a leggyorsabb, aki nem alkalmas a feladatára maximálisan.

3. Autó-csapat

Schumacher joggal gondolta 2010-ben, hogy a legjobb helyre került, a Brawn GP felvásárlásával alakult Mercedes az előző évi világbajnok istállót vette meg. Raikkönen középcsapathoz, a Renault-ból lett Lotushoz szerződött, ami az előző három évben semmit nem nyert, Kubicával ért el sok dobogós helyet 2010-ben. A német a legjobb, vagy legalább az egyik legjobb, Raikkönen egy feljavítandó autóra számított, és egyértelműen a finn kapta az elképzeléséhez közelebbi képességű autót.

A Mercedes sem három éve, se tavaly, se idén nem tudott beindulni, igazából most visszanézve azt mondhatjuk, hogy három éve stagnál. A Lotus pozitív meglepetés lehetett Raikkönennek, szinte az első pillanattól kezdve dobogóképesnek bizonyult, és bár sokat nem javult a szezon végére az elejéhez képest - esélye sem volt lépést tartani a Red Bull-McLaren-Ferrari-trióval -, megbízhatónak és a maga napján győzelemre képesnek ígérkezett.

4. Gumik

A Pirelli meghatározta a tavalyi, de leginkább az idei világbajnokságot. Előtte Schumacher még a Bridgestone-nal tért vissza, azon a márkán, amin elment, de nem tudott vele különösebbet kezdeni 2010-ben. Tavaly és idén a Pirelli megoldhatatlan feladat elé állította, a gyorsabban és hirtelenebbül kopó gumikkal nem tudott mitkezdeni. Folyamatosan elégedetlenkedett, és a Pirellit szidta, durván.

Raikkönen Bridgestone-on ment, Pirellire jött, nem mondott semmit, de úgy tűnt, nincs problémája a kerekekkel. Alkalmazkodott, és ez meg is látszik az eredményein.

5. A lényeg - a hozzáállás

A fenti négy pontot kivesézve összerakhatjuk a visszatérése utáni Schumacher profilját. Rosszkor és feleslegesen vonult vissza, rosszkor is kezdte újra. Fizikálisan nem változott, ugyanolyan topfitten érkezett, ahogy elment. Gyengébb, nem is kifejezés, mennyivel gyengébb autót kapott, amikor folytatta, ahhoz képest, mint mikor befejezte. Mentális állapotát ez nem kicsit kellett, hogy befolyásolja, igazából életében először találta magát igazán gyenge autóban, és a szituációt nem is tudta kezelni. Bűnbakot keresett, ráadásul ezt csak másodsorban a kocsijában, inkább a Pirelliben találta meg.

Raikkönennek nem tett rosszat a pihenés, feltöltődve jött meg újra, igazából úgy, mint aki el sem ment. Az autó, amibe visszakerült, jobb volt, mint a 2009-es Ferrari, amiből kiszállt. A csapat végképp, az olaszokkal szemben a Lotus hosszú pórázra engedte, nem ő volt az istállóért, hanem az istálló érte, és ez meg is látszik: pszichikálisan kiegyensúlyozottabb, könnyedebb, oldottabb. A pirellis váltás is, mintha fel sem tűnt volna neki, pedig egész életében olyan gumikon vezetett előtte, mint Schumacher.

Nagy, és minden bizonnyal döntő különbség kettejük között a hozzáállás, ami a négy pontból már kirajzolódik, és az egész sikertelenség-sikeresség állapotnak az alapja lehet: Schumacher győzni jött vissza, Raikkönen versenyezni. Schumacher a Mercinél egyből három évre írt alá, belelökte magát egy projektbe, amitől minden áron sikert vártak. Ráadásul a projekt tetejére őt rakták, mint húzóembert. További nyomást jelenthetett, hogy a világbajnok autóba ültették bele, amitől alapból, már az első évben címvédésre számítottak. A gondok viszont gyorsan jelentkeztek, a hétszeres bajnok az első pillanattól frusztráló akadályokkal találkozott. Ami először segítségnek tűnhetett, vagyis hogy az idő a barátunk, ha nem megy most, majd megy jövőre, ha akkor sem, majd megy két év múlva, nagyon hamar, a második év közepére már időkényszerré változott. A nyomás nőtt, és 2012-re most vagy soha helyzet elé került a szupersztár. Újra csak közepes kocsit kapott, amiből talán még fel lehetett volna javulni, csakhogy olyan balszerencsesorozat sújtotta, amivel karrierje alatt ő soha, de még az Ukijo Katajama-szintű, futamot soha nem nyerő pilóták sem találkoztak: ütközött, defekteket kapott, Kínában azért állt ki, mert rosszul tették vissza a Merci egyik kerekét a boxkiállásnál. Schumachernek a nyár közepére elment a kedve az egésztől, és ekkorra már a Mercedes vezetői is elbizonytalanodtak: biztos, hogy Schumacher a legalkalmasabb a vb-projekt végigvitelére? Schumacher maga pedig még náluk is jobban elbizonytalanodott, bár érzete, gyors, jobban vezet, mint az előző két évben, de az eredményei nem ezt mutatják. A folytatás tényleg mindeggyé vált számára, annyira, hogy a döntést kiadta saját kezéből, és végül Lewis Hamilton egyetlen igennel újra nyugdíjba küldte.

Mit csinált hasonló helyzetben Raikkönen? Aláírt egyetlen évre egy elvárások nélkül induló csapathoz, akik három éve nem értek el semmit. Amint mondta, hiányzott neki a kerék a kerék elleni versenyzés, igyekezett élvezni, hogy ezt megkapja. Az akadályokra, a nem klasszis kocsira, az új gumikra nem görcsölt rá, próbált alkalmazkodni, és ez sikerült is neki. Okosan kihasználta a Lotus helyzetét, kizáratta a szerződéséből őt leginkább aggasztó állandó kötelező média- és PR-megjelenéseket, amiket egy topcsapatnál a megállapodásba hegesztettek volna. Azt tette és teszi, amihez kedve van, mennek a bulik, néha lekésik egy-egy gépet, de így is futamot nyer.

Az már a következő kérdés, hogy ezzel a stílussal a Vettel- és Alonso-féle versenyzőgépeket hosszú távon le lehet-e győzni, képes lesz-e ő is még egy vb-t nyerni, de amint látjuk, a kisebb siker hozzáállás kérdése: aki görcsöl, akár rövid, akár hosszú távon, de kudarcot vall.