Vettel 70 év bármelyik vb-jét nyerte volna

2012.12.28. 08:51
Kiszámoltuk, hogy az előző pontrendszerekben jobb lett volna-e Alonso. A verseny szoros.

A Forma–-1 2010-ben állt át a jelenleg használt pontrendszerre, azaz a győztesnek huszonöt, a másodiknak tizennyolc, a harmadiknak tizenöt pont jár, majd 12-10-8-6-4-2-1 pontot érnek a további helyek.

Az új pontozásnak köszönhetően jelentős hátrányt is le lehet dolgozni néhány verseny alatt, egy győzelem viszont értékesebb volt, mint az előző rendszerben.

Alonso hiába vezette az idei világbajnokságot negyvennégy ponttal a szezon felénél, Vettel Ázsiában belehúzott, és három futam alatt ledolgozta a hátrányát, végül hárompontos előnnyel megvédte világbajnoki címét. Ha a Forma–1 korábbi pontszámítási rendszereit nézzük, akkor a mostaninál is szorosabb versenyt hozott volna a vb, de a bajnok személye nem változott volna.

Alonso egy ponttal szorongatja meg Vettelt

Az FIA 2003-ben döntött úgy, hogy megváltoztatja az 1991 óta alkalmazott pontszámítást, az első nyolc helyezett kapott pontot, a második pozíció pedig többet ért. Történt ez azért is, hogy a vb-versenyt szorosabbá tegyék, mivel Michael Schumachernek akkoriban nem nagyon akadt ellenfele. Az új rendszerben 10-8-6-5-4-3-2-1 ponttal jutalmazták az első nyolc helyezettet, így szorosabbá válhatott a verseny.

   000 Del6163554

Ebben a rendszerben Alonso legnagyobb előnye tizenhét pont lett volna, a végelszámolásnál azonban egy ponttal Vettel bizonyult volna jobbnak. A több futamgyőzelem itt is többet ért, a szezonban Vettel öt, míg Alonso három versenyen volt első helyezett. A Ferrari-pilótának viszont kettővel több második helye volt, mint német riválisának, így olvadt egypontosra az előny, az idei hárompontossal szemben. Az előző rendszerben Vettel 115, Alonso 114 pontig jutott volna, utóbbi a kínai kilencedik helyéért nem kapott volna pontot.

Vettel simán világbajnok

Az 1991-ben bevezetett rendszerben először kaptak tíz pontot a futamok győztesei, míg a második helyezett csak hat pontot szerzett, így egy-egy győzelem értéke még inkább felértékelődött, ennek ösztönzése volt az elsődleges cél. Éppen ezért ebben a rendszerben is Vettel jött volna ki győztesen, öt ponttal húzta volna be a világbajnokságot.

Alonso hiába végzett a dobogón többször, az első és második helyek közötti különbség, valamint a hetedik és kilencedik pozíciókért kapott nulla pont miatt a német címvédő itt nyerne a legmagabiztosabban világbajnokságot, 91 pontjával szemben Alonsónak 86 lenne.

A címvédő 22 évvel ezelőtt is megszerezte volna a címet

A klasszikus, és a Forma–1 történetében legtöbb ideig alkalmazott pontszámításban kilenc pont járt a futamgyőzelemért, hat a második helyért, négy a harmadikért, majd 3-2-1 a további pozíciókért.

Mivel csak egy ponttal kapott kevesebbet a győztes, mint a később használt pontozásban, Vettel itt is világbajnok lenne, igaz, a pontkülönbség ugyanannyi lenne a két versenyző között, mint az idei szezonban, azaz három pont. Vettel 86 ponttal, Alonso pedig 83-mal fejezné be az évadot, ha az 1990-ig alkalmazott pontrendszer szerint versenyeztek volna.

Ahol Vettel a gyors körökkel nyerne

Az ötvenes évekig kell visszamennünk, hogy olyan pontszámítást találjunk, ahol a versenyen megszerzett pontok alapján Alonso a jobb. 1960 előtt a győzelemért nyolc pont járt, a másodikért hat, a harmadikért négy, a negyedikért három, az ötödikért kettő, a hatodikért viszont már nem kaptak egyet sem a versenyzők.

Ez alapján Vettel két hatodik helyezése és a nyolcpontos győzelmekkel miatt összesen 79 ponttal zárna, míg Alonso 80-at szerezne. A spanyol azonban így sem lenne világbajnok, mivel akkoriban a futam leggyorsabb körét futó pilótát is egy extra ponttal jutalmazták. Mivel Vettel hat versenyen volt a leggyorsabb, Alonso pedig egyiken sem, így a német ötpontos előnnyel védené meg a címét.