Nürburgringen lesz a F1-es Német Nagydíj

2013.01.31. 16:18

A Nürburgring ad otthont a július 7-én sorra kerülő Forma-1-es Német Nagydíjnak. A rendezők szerda este állapodtak meg az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal. Előzőleg Hockenheim is jelezte, hogy lebonyolítaná a versenyt, ha a pénzügyi problémákkal küzdő Nürburgring lemond a rendezési jogról.

A Német Nagydíjat 2008 óta a páros években a Hockenheimringen, a páratlanokban pedig a Nürburgringen rendezik, de a korábbi financiális gondok miatt eddig kérdéses volt, hogy utóbbi otthont tud-e adni az idei futamnak.

A 2013-as vb programjába eredetileg 20 versenyt terveztek, most azonban úgy tűnik, csak 19 állomása lesz a sorozatnak, igaz, a formula1.com-on látható versenynaptárban még mindig szerepel a július 21-i szabad időpont, amelyet egy európai nagydíjnak tartanak fent. Ecclestone korábban úgy nyilatkozott, miután a törökökkel, a franciákkal és az osztrákokkal sem sikerült megállapodni, nagy valószínűséggel július 21-én nem rendeznek futamot.

Erre az időpontra egyébként az Európa Nagydíjat tervezték volna, s akár még az is előfordulhat, hogy a Nürburgringen sorra kerülő verseny nem Német Nagydíjként, hanem Európa Nagydíjként kerül be a naptárba.