Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

10 000 km-rel is kieshetsz az első futamon

2013.02.23. 14:16
A barcelonai teszt utolsó napját teljesen elmondta az eső, lényegében végig vizes vagy maximum nedves pályán körözhettek csak az autók. Előtte a három napon viszont a mezőny öt világbajnoka kivétel nélkül vezetett szárazon, remek körülmények között, nézzük, mi a véleményük új autójukról.

A négy nap legjobb idejét Sergio Perez futotta a McLarennel, de Jenson Button volt az, aki őszintébben beszélt a kocsiról. És nem tagadta, vannak problémáik.

"Nagyon húzós megérteni, hol is tart az autó, néha jó vele menni, néha nem. Néha nem működik, máskor meg igen, nem tudjuk, hol tartunk. Azon dolgozunk, hogy rájöjjünk, és a legtöbbet hozzuk ki belőle" - nyilatkozta az Autosportnak.

Folyamatosan gyors volt a Red Bull, amit Sebastian Vettel értékelt: "Akadt pár kisebb megbízhatósági problémánk, ezért nem tudtunk annyit körözni, de jobb, ha itt jönnek ki a gondok, és nem Ausztráliában. Tetszik a kocsi, az egyensúlya érzetre remek, elégedettek vagyunk vele".

Vettel egyszer technikai okból félbeszakította a körözést, egyszer pedig a pályán állt meg, mert az autó egyik kerekét nem rögzítették rendesen.

Pozitív három napot zárt a Ferrarival Fernando Alonso, aki az előző, jerezi gyakorlást kihagyta, Barcelonában viszont zsinórban szárazon, sokat, és eredményesen ment. A csütörtököt ő nyerte, és századokkal maradt el Perez csúcsától.

"Az autó érzésre rendben van, olyan, amilyenre számítottunk, a brazíliai gép folytatása. Az a jó benne, hogy nem tartogatott negatív meglepetést, mint a tavalyi. Ezzel lehet világbajnokságot nyerni" - mondta a spanyol.

Szintén rengeteg kört tett meg, és már pozitívabban szólt a Mercedesről Lewis Hamilton, akinek csapattársa, Nico Rosberg úgy gondolja, sokat fejlődött a kocsi a tavalyihoz képest. Hamilton egyetért: "A helyes irányba megyünk. A legutóbbi teszten megszenvedtünk a gumikkal, mert az autó sem viselkedett túl jól, ám itt már sokkal jobb a helyzet. Csak magunkra koncentrálunk, és készülünk a nyitófutamra".

Kimi Raikkönen kifejezetten gyors volt, csakhogy keveset vezetett, valamivel több, mint 40 kört mindkét nap. Romain Grosjeannak nem volt váltóproblémája, és olyan sem, hogy ne tudják lehívni az autó adatait a rendszerből, így ő a száraz napján 100-nál is több kört tett meg.

A finn sem esett kétségbe persze, és valószínűleg ő mondta meg a téli gyakorlások lényegét: "Tesztek nélkül is lehetsz gyors az első futamon, és hiába mész 10 ezer kilométert, akkor is lehetnek gondjaid. Bármennyit körözöl, így is, úgyis alakulhat. Ilyen a teszt. Nem az a helyzet, hogy ha nem tudunk megtenni 150 kört egy nap, akkor vége a szezonunknak" - értékelt Raikkönen.

Mindehhez hozzátartozik persze, hogy nem az eheti, barcelonai volt az utolsó lehetőség próbálgatni a kocsit, csütörtöktől újra mennek, újra Barcelonában, és ha az a négy nap valakinek balul sül el vagy nagyon jól alakul, konkrétabb véleményekre számíthatunk.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft