Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Tavaly véletlenül nyertünk, ez direkt volt

2013.04.16. 12:00

Kilenc hónap után nyert újra futamot a Ferrari és Fernando Alonso a Forma-1-ben, tavaly júliusban lett első Németországban legutóbb a márka a spanyollal. Kínában győztek a hétvégén, idén először, és a pilóta szerint végre úgy igaziból.

"Domináltunk, miközben a tavalyi három GP-győzelmünk megmagyarázhatatlan volt, véletlen. Ez a kínai végre normális, rendes, tökéletes csapatmunka. És még van is bennünk egy kicsi tartalékban" - nyilatkozta a Gazzettának.

2012-ben a malájziai esőfutamot, a valenciai biztonsági autós versenyt és a hockenheimit tudta megnyerni, amikor esőben megszerezte a pole pozíciót, elrajtolt az élen, és ha kevéssel is, de befutott elsőnek. Utána a hátra lévő 10 futamon, az év teljes második felében csak dobogós helyezéseket tudott szerezni.

A javulás oka Alonso szerint, hogy a Ferrari minden autónál jobban használta a gumikat. A sok különböző gumistratégia között szerinte átláthatatlan volt a volt a futam, a lényeg, hogy ő mindig tudta nyomni, nem kellett visszafognia magát, spórolnia a gumival.

Azt mondta, Raikkönen lett volna a legnagyobb ellenfele, de a finnt sikerült megelőznie a startnál, és ez döntött.

A vb-rivális Vettel szerint is a gumi a kulcs, ő nem tudott végig száz százalékon menni, leginkább csak az utolsó négy körben a lágy gumin, ami csak pont annyi körre volt jó. Majdnem be is fogta Hamiltont, pedig 12 másodpercet kellett ledolgoznia.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!