Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Button: A Zsiguli kézifékje nagyon jó

2013.04.30. 08:51
Az exvilágbajnok Zsámbékon egy vezetéstechnikai központban mutatta meg, bármit jól vezet, és nagyon kevés idő alatt is tud értelmeseket mondani. Interjú.

Jenson Button majdnem napra pontosan egy éve a Bajcsyn száguldozott Forma-1-es McLarenjével, hétfőn egy pest melletti vezetéstechnikai pályán élete nagy lehetőségét kapta, és kipróbálhatott egy igazi ezerötös Zsigulit a csapatszponzor Vodafone PR-bemutatóján.

Nem lepte meg a szovjet technika, azonnal megtalálta a rükvercet is, hibátlanul tolatott, sőt, egyszer még egy kidöntött bóját is felállított a jobb első kerékkel - és egyáltalán nem biztos, hogy nem direkt. Hamar otthon érezte magát ebben az autóban is, az ügyességi tesztkör végén befarolt a közönség elé.

"Nagyon jó a kézifékje, azzal nagyon elégedett vagyok, bár gondolom, ez látszott is. De végülis az egész kocsival. Meg lehet ezt venni?" - viccelt, miután kiszállt a klasszikus volánja mögül.

Az interjún olyan volt, mint mindig, beszédes, nem kellett faggatni, és még azt a három percet is próbálta megtölteni tartalommal, amit ránk fordíthatott.

Természetesen azonnal előjött a legutóbbi futam, Bahrein, ahol talán az év csatáját mutatta be, csakhogy mclarenes csapattársa, Sergio Perez ellen.

"Nagyszerű volt az ütközet, ezt gondolom a hangomon is lehetett hallani - ironizált. - Amúgy tényleg élveztem, csak van egy pont, amin nem ideális túlmenni. Fantasztikus egymást előzgetni és egymás mellett, kerék a kerék ellen versenyezni, de ha ezek a kerekek összeérnek, szárnyak törnek, az nekem már nem vicces. Viszont már mindent elrendeztünk, megbeszéltünk, semmi probléma az istállónál".

Ő és Perez között nincs, viszont a kocsival voltak gondok az első négy futamon, alig tudtak pontot szerezni vele. Button úgy 2008, a hondás idők óta nem kezdte ilyen gyengén a szezont, ám azt mondja, ez a szenvedés nem az a szenvedés.

"Teljesen más, azokat az éveket nem lehet összehasonlítani a jelenlegi időszakkal. Más csapatnál vagyok, a McLaren-Mercedesnél nem fog ilyen történni - utalt arra, hogy a Hondánál öt éve még a pontszerzés is lehetetlen volt, ám most nem ez a helyzet. - Ismerem a mérnökeimet rég óta, már nagyon otthon vagyok ennél a csapatnál, tudjuk, mi a teendőnk a hasonló szituációkban. Meglátják, Barcelonától kezdve megváltoznak a dolgok, fordulatra számítok."

Másfél hét múlva Spanyolországban az idei McLaren átépített, felújított változatát mutatják be, és bár szinte csoda kellene, Button nem adta fel a vb-t sem.

"Úgy tűnhet a 64 pont alapján, ez elment, de láttuk már az előző pár szezonban, hogy ez mégsem igaz. Be lehet hozni ennyit is, tavaly Vettelnek sikerült majdnem ennyit, és magabiztosan várom a Spanyol GP-t, mert javulni fog a helyzetünk. Hiszek benne, hogy az idei autónk is győztes kocsi, és ennek ki is kell jönnie hamarosan."

Világbajnokként valószínűleg már szinte mindent átélt a Forma-1-ben, kissé hihetetlen is, hogy 33 évesen ő indult a legtöbb futamon a mezőnyben, 234 GP-nél jár, az F1 rangidőse.

"Iszonyú gyorsan megy az idő. Nem rég még 20 évesen jöttem ide, és én voltam itt a legfiatalabb mindenki között. Eltelt 13 év, és már én vagyok szinte a legidősebb. Rengeteg tapasztalatot szereztem, sokkal jobb pilóta lettem, és élvezem ezt a szerepet is. Ahogy persze élveztem fiatalon is, csak teljesen más a két helyzet" - hasonlította össze újoncéveit a mostaniakkal.

A GP-rekorder Rubens Barrichello 326-os csúcsa még arrébb van, de ha kiszámoljuk, a brazil 33 évesen még nem járt 234-nél. Megdönthető?

"Rubens? Nem tudom, egyelőre az még nagyon nagyon távolinak tűnik. Annyit érzek most, hogy még ezt akarom csinálni, és menni tovább jópár évig. Aztán, hogy mikor és mennyinél állok meg, ki tudja?"

Világbajnokként az F1-ben egy célja van, újra vb-t nyerni a következő "jópár év" valamelyikében, és azt is tudja, mit akar, ha majd már nem versenyez.

"Végig szeretnék vinni valakit egészen az autóversenyzés kezdeteitől a Forma-1-ig, pilótamenedzserként képzelem el magam, ha már én nem indulok. A pályán kívüli tervem és álmom a triatlonban végigcsinálni a hawaii Iron Mant. Erre persze be kell jutni, kvalifikálni kell, és már az sem könnyű" - mesélte.

Közben a három percből négy lett vagy öt is, de aztán jött érte a helikopter, és repítette karrierje következő helyszínére.