Úgy beszélnek, mintha a Merci ott se lenne

Elfoglalta az első sort a Spanyol GP-re a Mercedes, Rosberg mellől Hamilton indul, mégsem tartják magukat favoritnak, és az ellenfelek sem. Három hete, Bahreinben is Rosberg kezdett az élről, de a Merci olyan gyorsan elkoptatta a gumijait, hogy már az első körökben többen megelőzték a németet.

Azt nyilatkozták, nem igazán bíznak benne, hogy Barcelonában más lesz a helyzet, annak ellenére, hogy annyira meleg azért nem lesz, mint a sivatagban. Egyedül a harmadikként kezdő Vettel ad nekik esélyt, szerinte a pénteki szabadedzésen "nem is volt rossz a versenytempójuk".

A negyedik Kimi Raikkönen viszont azonnal kimondta, a futamon az ezüst autók újra küszködhetnek.

"Annyi esélyünk van, mint általában, jól kell rajtolnunk. A Merci nem olyan erős futamon, mint edzésen. Nem voltunk lassúak az időmérőn, inkább azt mondanám, a Mercedesek nagyon gyorsak egy körön. Gyorsultunk mi is az előző futamhoz képest. Rendben vagyunk" - nyilatkozta a finn, akinek elméletileg győzelemre kellene hajtania, mert az ő Lotusa és stílusa kezeli a legjobban a gumikat.

Fernando Alonso ugyan csak ötödikként kezdhet, de nem izgul, nem is néz az első sorba, csak az előtte lévőbe.

"Nem lepődtünk meg az eredményen, pár tizeddel eddig is el voltunk maradva a legjobbaktól időmérőn, most sokan új alkatrészeket hoztak, így a hátrányunk fél másodperc lett. Le kell dolgoznunk ezt a félmásodpercet, de futamon általánosan erősödünk, míg a Mercedes akkor szenved. Kimi és Sebastian inkább a célpontunk, nem a mercisek, ráadásul őket akarjuk befogni a bajnokságban is. Előttük kellene végeznünk, mert ha előttük végzel, akkor nagyon közel leszel a győzelemhez" - elemezte a helyzetet Alonso.

Ha a Mercik tényleg nem bírják, szinte biztosan a három világbajnok egyike nyeri a futamot.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40