A Pirelli fenyegetőzéssel sürgeti az istállókat

2013.05.23. 22:43

A szezon végén kivonulhat a Forma-1-ből a Pirelli, ha rövidesen nem írják alá a 2014-től érvényes új szerződését.

Paul Hembery, az olasz gyár sportigazgatója csütörtökön, a hétvégi Monacói Nagydíj helyszínén úgy nyilatkozott, ha nem hosszabbítanak hamarosan, akkor a Pirellinek nem lesz elég ideje arra, hogy megtervezze és letesztelje azokat a gumikat, amelyek megfelelnek majd a jövőre életbe lépő, radikálisan megváltoztatott szabályoknak.

"Szeptember 1-jén az új gumikkal kapcsolatos összes adatot meg kell adnunk a csapatoknak, mivel most május közepe van, elképzelhetik, hogy ez milyen problémás, miközben még szerződésünk sincs" - fogalmazott Hembery. Hozzátette, egy bizonyos ponton valakinek lépnie kell, lehet, hogy ők lesznek azok, így elképzelhető, hogy jövőre már nem a Pirelli lesz a Forma-1 gumiszállítója.

A következő idénytől a V8-as, 2,4 literes motorok helyett V6-os, 1600 kcm-es, energia-visszanyerő rendszerrel felszerelt turbómotorokat kell használniuk az F1-es istállóknak, ez pedig az autók átépítését igényli - ennek megfelelően a gumikat is más szempontok alapján kell megtervezni.

"Most nem az a helyzet, hogy keményebb, vagy puhább keverékben kell gondolkodnunk - mondta Hembery. - Ekkora változtatásoknál teljes egészében át kell dolgoznunk a gumikat, ehhez pedig időre van szükségünk."

A Pirelli - amelynek idei, túl gyorsan kopó abroncsait több pilóta és csapatvezető is kritizálta a közelmúltban - 2011 óta szállítja a gumikat az F1-be. Ha az olasz vállalat kiszáll a sorozatból, a helyére lépő gyártónak szintén nem lesz túl sok ideje arra, hogy megfelelő gumikat tervezzen a következő idényre.

A helyzet persze nem annyira komoly, amennyire a Pirelli feltűnteti: Bernie Ecclestone-nal szóban már megállapodott a cég a folytatásról, csak mivel sok istállónák - leginkább a világbajnok Red Bullnak és a tehetős Mercedesnek - nem tetszenek az idei gumik, a csapatok megpróbálnak nyomást gyakorolni azzal, hogy halogatják a megegyezést a folytatásról. Főleg, hogy nem érték el céljukat, és a beszállítónak nem kell változtatnia az idei gumikon.

A FIA egyelőre nem sürgeti a csapatokat a megállapodásra, így mindenki kivár.