Áll a bál a Merci titkos gumitesztje miatt

A Red Bull Renault és a Ferrari is formálisan tiltakozott az FIA-nél, miután kiderült, hogy a Mercedesnek titkos gumitesztje volt az idei F1-es autójával a Spanyol Nagydíj után, írja az Autosport.

A balhé vasárnap reggel, a monacói verseny előtt robbant ki, Christian Horner RBR-csapatfőnök megerősítette, hogy hivatalos panaszt tettek az FIA-nél, a Ferrari csatlakozott, és magyarázatot vár a történtek miatt. A Mercedes, melynek az idén sok problémája volt a gumikkal, három nap alatt ezer kilométert tesztelt Barcelonában a Spanyol GP utáni héten Rosberggel és Hamiltonnal.

A Pirelli arra hivatkozik, hogy a csapatokkal kötött szerződésük lehetővé teszi az ilyen teszteléseket, bármikor felkérhetnek egy istállót privát tesztre, ám a tiltakozók szerint a szabályok egyértelműen leszögezik, az aktuális idény autóját nem lehet használni ilyenkor.

A gumiszállító igyekezett leszögezni, a Mercedesnek semmilyen előnye nem fog származni a tesztelésből. „Teljesen megszokott, hogy ezerkilométeres teszteket futunk a csapatokkal. Már csináltunk ilyet az idén egy másik csapattal, most a Mercedest kértük meg" - mondta a Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery. Bahrein után a Ferrari tesztelt a Pirellinek, viszont a 2010-es autójával, ahogy az a szabályokban le van írva. Hembery azt mondta, "90 százalékban már 2014-re készültek" a Mercikkel, így az nem jutott előnyhöz.

A RBR-főnök Hornert nem győzte meg a magyarázat, szerinte a Mercedes igenis profitálhat egy ilyen tesztből, és a konkrét szabályokat, vagyis hogy szezon közben nincs semmilyen teszt, maximum három éves autóval, nem írhatja felül a Pirelli F1-szerződése. Emiatt tettek feljelentést.

"Hívhatjuk bárminek, de ez teszt" - jelentette ki Horner. A Mercedes az utóbbi négy futamon megszerezte a pole pozíciót, Monacóban is, de a futamon mindig gyorsan visszaesett, mert az autó hamar elhasználja a Pirelliket.

Az FIA a monacói futam után vizsgálja majd meg az ügyet.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40