Kezd összeállni a kép a Merci-Pirelli-balhénál

2013.05.27. 17:52

A madridi AS című lap arról ír, hogy Bernie Ecclestone és Marco Tronchetti-Provera, a Pirelli elnöke Monacóban tárgyalt a gumiszállító 2014-es, illetve azutáni szerződéshosszabbításáról, és a felek közelebb kerültek az új szerződés aláírásához.

"Közelítünk a megegyezéshez, tény, hogy Bernie elégedett velünk, minket pedig továbbra is érdekel a Forma-1-es projekt, vagyis remélem, hamarosan egyezségre jutunk, mielőbb minden rendben lesz" - nyilatkozta Tronchetti-Provera. Mindezt azután, hogy egyik beosztottja, az F1-es-, illetve sportrészleget irányító Paul Hembery csütörtökön meglebegtette, ha nem írnak alá mielőbb, évvégén kiszállnak az F1-ből.

A Pirelli tehát nincs veszélyben a vasárnap kirobbant Mercedes-tesztbalhé ellenére sem: kiderült, hogy a németek az idei autójukkal teszteltek a Pirellinek 1000 kilométert, három napot, ami teljesen szabálytalan, ugyanis szezon közben tilos tesztelni a Forma-1-ben.

Pár hete a Pirellit  főleg a Red Bull, de a Mercedes, sőt, Ecclestone is kritizálta a túl gyorsan kopó ezévi gumik miatt, Tronchetti-Provera erre is reagált: "Többéves autóval kellett fejlesztenünk, és nem volt elég időnk tesztelni".

Vagyis ez a mondat már konkrétan egybevág a Merci-balhéval, most ugyanis megkapták az új autót és az elegendő időt is. Ecclestone-tól ráadásul a német Auto, Motor und Sport című lap ezt idézte Monacóból: "A Pirelli elvégzi a módosításokat, ahogy eredetileg tervezte".

Nem tudni, biztosan, a nagyfőnök mire gondolt, de valószínűleg arra, hogy a Pirelli véghez viheti azokat a változtatásokat, amiket addig tervezett, amíg a FIA le nem tiltotta. Az olaszok módosítani akartak pár keveréken, ám a FIA csak azt engedélyezte, hogy a felületről veszélyesen leváló gumi problémáját oldják meg, mert csak az biztonsági kérdés, más okból pedig idény közben nem lehet alakítani a körülményeken.

Vagyis a szenvedő Mercedes segített a sokat kritizált Pirellinek, és úgy tűnik, Ecclestone ezzel nagyon elégedett - csakhogy, úgy tudni, Todt FIA-elnök nem, és büntetné az istállót a teszttilalom megszegéséért. Kérdés, hogy el tudja-e intézni Ecclestone Todtnál, hogy a besegítő Mercedest ne vagy csak enyhén büntesse? Nem tűnik egyszerűnek, a hírek szerint az elnök nem örül a Mercedes akciójának.

De mit veszít azzal Ecclestone, ha a Mercedest példásan megbüntetik? Semmit. Sőt, igazából még kapóra is jön neki, mert a németek igen erős F1-beli pozíciója gyengülne, amit mondjuk a még mindig a levegőben lógó Concorde-szerződés aláírásánál is felhasználhatna.

Nem csak Todt, a közvetlen ellenfelek, a Red Bull és a Ferrari sem örültek a tesztnek, ők indították be az ügyet, amikor feljelentették a Mercedest Monacóban: a Red Bull-csapatfőnök Chris Horner hétfőn övön alulinak nevezte a Merci módszerét. Ha viszont Kanadára tényleg jelentősebben módosít a Pirelli, annak már örülni fog a Red Bull, annak meg szintén, ha a Mercedest keményen büntetik, és a szankció visszaveti őket a világbajnokságban. Ez máris megmagyarázhatja, miért csak másfél héttel a teszt után reagált a Red Bull, és hogy nem vette észre a barcelonai futam után, hogy pár házzal arrébb a Mercedes nem csomagol, miközben mindenki más költözik.

A Mercedes motivációját a tesztre nem nehéz megérteni, főleg, ha Ecclestone biztosította Brawnt, hogy nem lesz baj a dologból. Ám ha baj lenne, nem biztos, hogy azt mindenki bánná a Mercinél: Brawn kitúrásáról már év elején beszéltek, amikor a csapat szerződtette topmenedzseri pozícióba Niki Laudát és Toto Wolffot, majd elcsábította a McLarentől annak technikai igazgatóját, Paddy Lowe-ot. Utóbbi szakemberről múlt héten derült ki, hogy évvége helyett már június 1-én csatlakozhat a Mercihez, mert a McLaren mégsem áll az útjába: ha a Mercedes a teszt miatt bukik, azzal elméletileg Brawnnak is buknia kell, és máris felszabadul egy pozíció a menedzsmentben.

Vagyis összegezve nem jön ki rosszul senki ebből a tesztbalhéból, kivétel a Ferrarit, ami kedveli az idei gumikat, ám aminek elnöke, Luca Di Montezemolo múlt ősszel, az utolsó futam után csúnyán összeszólalkozott Ecclestone-nal. Az olasz azt mondta, Bernie már szenilis vénember, aki nem tudja, miről beszél, mivel Ecclestone nehezményezte, hogy a Ferrari az utolsó futam után igyekezett megtámadni Vettel vb-címét.

Ecclestone tehát kulcsfigurája lehet a balhénak, ahogy azt az F1-ben megszokhattuk az utóbbi jó 40 évben.