A Merci visszakönyörgi magát a tesztre

2013.07.08. 11:26

Engedélyt kért a Mercedes, hogy a titkos tesztjéért kapott eltiltása ellenére mégis részt vehessen a jövő heti, silverstone-i fiatalpilóta-teszten, közölte a csapat egyik vezető menedzsere, Toto Wolff. Az istálló büntetésképp kimaradna a háromnapos gyakorlásból, aminek egyik napján állandó pilóták is vezethetnek, ám Wolff elárulta, ott akarnak lenni, mert az ügy közben biztonsági kérdéssé vált, szerintük. A Pirelli ugyanis teljesen új gumikat mutat be Silverstone-ban, amiket a Magyar GP-től használnak versenyen is, és a Merci nem akarja élesben kipróbálni azokat, hanem hamarabb hozzá akar jutni, csakúgy, mint az ellenfelek, amik már a fiatalteszten felteszik.

A kérvényről a héten dönt a FIA, de érdekes, hogy míg Wolff reménykedik a visszavételben, főnöke, Ross Brawn egyáltalán nem. Az Autosportnak elmondta, akkor lenne esélyük, ha a tesztet háromról négynaposra növelnék, mivel az eltiltásuk háromra szól, lehetne azon vitatkozni, hogy a negyedikre engedélyt kapjanak. Csakhogy Brawn szerint nem lesz bővítés, így nincs sanszuk a kegyelemre.

A Mercedes májusban titokban 3 napot gyakorolt a Pirellivel, amiért elmarasztalták, de csak nagyon enyhén büntették. Úgy tűnt, a csapat megoldotta állandó gumifogyasztási problémáit, csakhogy a vasárnapi Német GP-n újra előjöttek a hibák. Lewis Hamilton hiába indult az élről, a futamon visszaesett, 5. lett.

Az ok az lehet, hogy a Nürbugringen a Pirelli egy új típusú gumival versenyzett, amit előtte futamon nem használtak, és ehhez már nem alkalmazkodik olyan jól a Merci. A Hungaroringre másik, teljesen új konstrukció jön, amit a tavalyihoz hasonlóan gyártanak, de az idei gumikeverékekkel.

Brawn elmondta azt is, hogy a kerekek felcserélése is visszavethette őket. A Brit GP defektjeit ugyanis elsődlegesen ez okozta, ezért a FIA megtiltotta a Német Nagydíjtól, hogy jobb és a bal hátsó gumikat megcseréljék, amit a Mercedes folyamatosan alkalmazott.