A Ferrari lassú, a taktikából vegetál

2013.07.09. 13:05

Negyedik lett Fernando Alonso a Német GP-n, csak hét másodperccel maradt el a győztes Sebastian Vetteltől, de nem örülhet, mert az első helybe beleszólása sem volt. A Ferrari a tavalyi gyenge időmérőformáját idénre is átmentette, a spanyol folyamatosan a középmezőny elejéről rajtol, a Nürburgringen nyolcadiknak kvalifikált. Rajtjával és versenytempójával aztán rendre feljön, így volt ez most is. Ő már brit 3. helye után a dobogón azt nyilatkozta, aggódik a Ferrari tempója miatt, most a taktikájukat dicsérve célzott ugyanerre.

"Nagyon jó volt a stratégiánk, lehetőséget adott, hogy a dobogóért menjünk. Nem voltunk elég gyorsak, nem volt meg a sebességünk, és még így is a dobogó lehetett a cél, nagyon közel kerültünk az élmezőnyhöz. El sem merem képzelni, mi lett volna, ha ötödikként indulhatunk, puha, közepes, közepes, közepes gumitaktikával mehetünk. Öt másodperccel maradtam volna csak le, vagy akár ott is lehettem volna velük. Csak a taktikának köszönhettük, hogy meccsben lehettünk."

Vettel vs Alonso, Spanyol GP-től

Spanyolország - 17 pont mínusz
Vettel, 89; Alonso, 72

Monaco - 29 pont
Vettel, 107; Alonso, 78

Kanada - 36 pont
Vettel, 132; Alonso, 96

Nagy-Britannia - 21 pont
Vettel, 132; Alonso, 111

Németország - 34 pont
Vettel, 157; Alonso, 123

Alonso már szombaton az időmérőt szándékosan elrontotta, hogy a többiekkel szemben puha helyett közepes gumival startolhasson, így a különböző stratégiával módot találhasson előrébb lépni. Végül be is jött.

Jelenleg 34 ponttal második a világbajnokságban Vettel mögött, a hajó még egyáltalán nem ment el, de javulnia kell, ha vb-címet akar.

Tudja ezt Stefano Domenicali csapatfőnök is, aki - szokás szerint - állítja, képesek felfejlődni a Red Bullhoz: "100 százalék, hogy meg tudjuk csinálni. Ha azt hiszik, hogy a szezon felénél lemondunk a bajnokságról, akkor tévednek. Fejlesztenünk kell a kocsin, ennyi. A sorrend versenyről versenyre változik. 10 GP van hátra, minden lehetséges".

Alonso formáját idei futamgyőzelmeinek száma fejezi ki legjobban: 2 a 9 nagydíjból. Miközben Vettel már négynél jár.