Valér
2 °C
8 °C

Senki se érti, se gyerek, se nő, se férfi

2013.11.22. 10:18

Kútba esett a Ferrari, kútba esni látszik a Lotus, a McLaren nem is kereste, a Red Bullnál valószínűleg azt sem tudják, kicsoda. Nico Hülkenberg valószínűleg tavalyi csapatánál, a Force Indiánál folytatja jövőre, és megint azon ügyködhet, hogy a semmiből csináljon magának versenyképes autót, úgy, mint idén.

Egy éve az ígéretes Sauberhez váltott, de az új autó félrement, a pénz elfogyott, és júliusban Hülkenberg ott állt rendes autó és egyetlen euró fizetés nélkül, mert gázsit idén még nem kapott. Ennek ellenére igyekezett segíteni a megszorult istállót, és a vezetésével összeraktak a nyári szünet után egy egész tehetséges kis kocsit. Monza óta hétből ötször pontot szerzett, volt 4., 5. és kétszer 6., előfordult, hogy a Mercedeseket és a Ferrarikat is maga mögé utasította. Mindhiába, marad neki 2014-re a Force India.

"Igen, kissé csalódott vagyok. Másfelől még csak a harmadik évem az F1-ben, másoknak ennél kicsit többet kellett várniuk a nagy kiugrásra. Természetesen nyugtalanít a helyzet, és versenyképes kocsit akarok, amilyen gyorsan csak lehet, de már az is jó lenne, ha bárhol elhelyezkedhetnék. A Ferrari közel volt, de nem jött össze, tudjuk, miért. McLaren, úgy tűnik, nem érdeklem őket. Nem tudom, miért. Nem várhatok a Lotusra és a Quantumra, nem igaz, hogy ezt teszem. Igyekszem kialkudni a megfelelő üzletet azokkal a csapatokkal, amik vevők rám. A Lotus-ügylet hetek óta fut, mellékvágányon. Nem várhatom minden nap, hogy hívjanak. A helyzet veszélyes, óvatosnak kell lenni, nyitott szemmel és füllel. Vannak lehetőségeim más csapatoktól, így jó esély van rá, hogy itt leszek. Nem aggaszt a dolog, amíg akad helyem jövőre" - idézte az Autosport a Brazil GP előtt nyilatkozó pilótát.

A Ferrari Kimi Raikkönent szerződtette, a Lotus a 40 millió eurót fizető Pastor Maldonadót fogja szerződtetni, mert a mecénás Quantummal nem akaródzik összejönni az üzlet. A McLaren egy 21 éves újoncot ültet inkább Jenson Button mellé, mint Hülkenberget.

A német maradhat talán a Saubernél, ha akar még egy évet ingyen vezetni, ám ha valamit azért szeretne keresni, visszamegy a Force Indiához - a svájci Blick szerint már alá is írt, és Adrian Sutil társa lesz.

Ügyében Interlagosban már Fernando Alonso is értetlenkedett: "Számomra Nico az egyik legjobb sofőr a mezőnyben. Három éve is ezt mondtam, de csak most kezdik felfedezni. Nagyszerűen végzi a dolgát, ám szerintem ez nem meglepő, már akkor is nagyszerűen végezte. A pole pozíció necces körülmények között tehetségének a jele volt. Remélem, versenyképes autóhoz jut a közeljövőben".

Hülkenberg már 2010-ben, újoncévében első helyről indult a Brazil GP-n, amikor esős időmérőt nyert. Akkori csapata, a Williams két héttel később kirúgta, és ottmaradt autó nélkül, 2011-et a Force India tartalékjaként nézte végig. 2012-ben lehetőséget kapott náluk, remekül ment, Brazíliában egy megcsúszáson múlt a győzelme. Egy év múlva ilyenkor valószínűleg hasonló helyzetben lesz ugyanitt, hacsak nem sikerül minden eddiginél nagyobbat alkotnia az indiai középcsapattal.