Eszednél vagy, Romain Grosjean?

2013.11.26. 08:18

Necces jelenet volt a Brazil GP 2. körében, amikor a célegyenesre fordulva elfüstölt Romain Grosjean Lotusának Renault-motorja.

Ez volt az utolsó V8-as, ami tönkrement a Forma-1-ben, de ennél sokkal fontosabb, hogy az óriási füst vészhelyzetet teremtett. A mezőny kétharmada a semmibe hajtott bele, látni egyáltalán nem lehetett.

Grosjean engine Brazil GP cut

Óriási mázli, hogy a gyorsan és ügyesen lehúzódó francia autóját senki nem találta telibe, vakszerencse, hogy nem történt baleset, ráadásul a pálya egyik leggyorsabb pontján. Továbbá az is jól jött, hogy a Lotus épp egy menekülőnyílásnál tudott leparkolni, ahonnan hamar elvontathatták a kocsit, és a pilóta is pilllanatok alatt biztonságba került.

Grosjean viszont feszítette a húrt, öt körrel később azt láttuk, hogy mint az eszeveszett sprintel vissza a falnak simulva a boxba, a kerékvetőn, másodpercenként hátranézve. Interlagosban nincs a pálya körül szervizút, így leggyorsabban, sőt, valójában csak úgy lehet visszajutni a depóba, ha a pályán megy az ember. Biztonságosan viszont ezt csak a futam végén vagy safety car-fázis alatt lehet megoldani, ám ő nem várt erre, és többszáz métert futott, amikor épp nem jött senki. Rizikós volt, mert ott semmiféle bukóter nincs, faltól falig tart az aszfalt, nem véletlenül szaladt úgy Grosjean, mint aki az életét félti.

Grosjean running Brazil GP cut

Mert életveszélyben is volt: a boxutcát jelző vonal, amire be kell sorolni, amikor a kocsi ki akar menni a depóba, legalább száz, de inkább annál is több méterrel a boxutca előtt kezdődik. Itt még lehet olyan sebességgel menni, amennyivel csak tud a versenyző, ráadásul, aki nem akar a boxba menni, az is ráhajthat erre a sávra, levágva a kanyart - ez az ideális ív a pályán, így Grosjean mellett pár méterrel 300 körüli tempóval száguldhattak volna el a kocsik. Az egész még beláthatatlan is, és akkor arról még nem is beszéltünk, mi van, ha ketten jönnek egymás mellett. Összegezve: amit Grosjean csinált, óriási felelőtlenség volt. Eric Boullier csapatfőnöktől megérdemelt volna egy pofont, feleségétől, aki nem rég szült neki fiút, meg legalább kettőt. A FIA-tól meg egy 10 helyes rajtbüntetést az első, jövő évi, melbourne-i futamra.

Az esetről videót egyáltalán nem, de még fényképet is csak egyet találni a neten, így kivágtuk az adott részeket. Az első videón a füstölgő Lotuson túlnézve látni is, hogy vágják le azt a kanyart a gépek, ahol pár perc múlva Grosjean sisakkal a kezében rohant - mindezt azért, hogy ne kelljen még másfél órát dekkolnia párszáz méterre a depótól.