Itt vannak az örökös Forma-1-es rajtszámok

2014.01.10. 20:34

A Forma–1-es pilóták megkapták állandó rajtszámukat, az FIA péntek este hozta nyilvánosságra a listát. A most kiosztott rajtszámokat a szabályok szerint karrierjük végéig viselik majd a pilóták. 

Az új szabály értelmében mindenkinek meg kell jelölnie három számot, amivel legszívesebben versenyezne, ha szabad, övé az elsőnek választott, ha többen is pályáznak rá, a világbajnokságban idén előrébb végzett viheti.

A világbajnoki címvédő Sebastian Vettelé lett az egyes rajtszám, ha már nem ő lesz a címvédő, akkor az ötösben állhat rajthoz. Új csapattársa Daniel Ricciardo hármasban fog versenyezni. A Ferrarihoz igazolt Kimi Raikkönen megtartotta a hetest, amiben 2013-ban is versenyzett, Fernando Alonso gokartos rajtszámával, a tizennégyessel folytatja karrierjét.

A mercedeses Nico Rosberg azzal a hatossal versenyez majd, amivel apja világbajnok lett, Nico Hülkenberg is egy legendásat választott, övé lett a Gilles Villeneuve által használt huszonhetes. Újra lesz tizenhármas, ezt a Lotushoz szerződött Pastor Maldonado választotta. 

Jenson Button vitte azt a huszonkettest, amivel világbajnok lett, ugyanezzel lett vb-győztes Hamilton is, ő ennek a dupláját, a negyvennégyest kapta. Senkinek nem kellett a 69-es, a Marussiával tárgyaló Max Chilton pedig akkor kap rajtszámot, ha már aláírt. 

Nem kelt el a legendás tizenkettes, ez volt az 1994-ben elhunyt Ayrton Senna rajtszáma. 

Az állandó rajtszámok:

1   Sebastian Vettel   Red Bull-Renault

3   Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault

6   Nico Rosberg       Mercedes

7   Kimi Raikkonen     Ferrari

8   Romain Grosjean    Lotus-Renault

11  Sergio Perez       Force India-Mercedes

13  Pastor Maldonado   Lotus-Renault

14  Fernando Alonso    Ferrari

17  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari

19  Felipe Massa       Williams-Mercedes

20  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes

21  Esteban Gutierrez  Sauber-Ferrari

22  Jenson Button      McLaren-Mercedes

25  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault

26  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault

27  Nico Hulkenberg    Force India-Mercedes

44  Lewis Hamilton     Mercedes

77  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes

99  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari