Megkavarnák az F1-időmérőt az izgalomért
Február 21-én, az első bahreini teszt közben az időmérő menetének módosításáról tárgyalnak a csapatok, értesült az Autosport. A cél, hogy érdekesebbé tegyék a kvalifikációt, ugyanis az utóbbi két évben sokszor előfordult, hogy az utolsó, döntő, tízautós harmadban sokan nem mentek gyorskört, csak hogy gumit spórolhassanak, illetve előnyösebb gumiválasztással kezdhessék a futamot.
A jelenlegi szabályok szerint a pilótának azzal a szett gumival kell indítania a versenyt, amivel kört futott az utolsó harmadban. Többen emiatt nem mentek ki már ekkor a depóból, és így szabadon választhattak gumitípust a futamra, még ha kevésbé jó pozícióból is rajtoltak. Az első tízből már semmiképp nem eshettek ki.
A brit újság úgy tudja, több ötletet is megvitatnak, ilyen például, hogy a versenyzőnek, ha nem megy az utolsó harmadban, az utolsó előttiben használt gumival kelljen rajtolnia. Vagy hogy adjon a Pirelli az utolsó harmadra egy plusz garnitúra gumit - amit annak végén vissza is vesz - így semmi értelme a garázsban maradni. Felmerül majd az is, hogy meghosszabbítsák a jelenleg 10 perces döntő szakaszt, hogy mindenkinek legyen ideje könnyedén legalább két gyorskört futni. Ezzel nagyobb esélye lenne javítania pozícióján, és kedvezőbb helyre kerülni a startnál.
Bármilyen módosításhoz a 11 csapatfőnök egyhangú beleegyezése kell, de ha ez megvan, és ha aztán az F1-testület és a Motorsport Világtanács is rábólint, már a március 16-i, idénynyitó Ausztrál GP-n eszerint kvalifikálhatnak az autók.