Hogy menedzseljük Raikkönent és Alonsót?

2014.02.13. 15:27 Módosítva: 2015.05.06. 00:51

Kimi Raikkönen leigazolásának okairól beszélt a héten Stefano Domenicali csapatfőnök, aki a Gazzetta dello Sportnak nem csak azt elemezte, miért volt szükség a finnre, miközben négy éve ott van nekik a szintén világbajnok Fernando Alonso, hanem azt is, hogyan fogják összehangolni a két szupersztárt.

"Ésszerű döntés volt (Kimi megszerzése), mert rutinos párost akartunk, amiből a Ferrari profitálhat. Hogyan menedzseljük őket? Minden döntésünket körültekintően megfontoljuk, de mindig egy célunk van, hogy az istállónak kedvezzünk, vagyis a csapatérdek mindenek felett áll. A múltbéli döntéseinket is ebben a szellemiségben hoztuk meg" - írta körül Domenicali, hogy mit is gondol.

Mika Hakkinen pár napja azt mondta, Raikkönennek sikerül majd Alonsót háttérbe szorítania a Ferrarinál, mivel honfitársának jobban kedveznek az új, turbós szabályok, vezetési stílusa jobban illik a turbómotorhoz.

Domenicali véleménye nem pont ugyanez: "Fernando extrémintelligens pilóta, bármilyen autót is vezetett, társa elé került. Hihetetlen módon képes olvasni a versenyt, szerintem az új szabályokból is profitálni fog, amelyek megkövetelik, hogy a futamok bizonyos részében más felfogásban vezessenek a pilóták. Szorosan mellette állunk, részben azért, mert már jó ideje bízunk benne".

Főleg az utolsó mondatból lehet arra következtetni, hogy Raikkönennek nem lesz egyszerű dolga a spanyol ellen.

A páros jövő héten ül ismét autóba, a szerdán induló bahreini teszten vezetnek majd mindketten, persze még nem egyszerre. Arra a március 14-én kezdődő szezonnyitó-hétvégéig várni kell.