Nem lesz kész a Lotus az F1-idényre

2014.03.01. 22:45

A Lotus francia pilótája szerint nagyon komoly elmaradásban vannak a többi csapattal szemben. A Lotus szombati, utolsó előtti tesztnapon is csak 33 körre volt képes, bár ez előrelépés az előző két naphoz képest, melyeken Pastor Maldonado összesen 31 kört ment.

Grosjean szombati napja sem indult valami jól. Előbb elektronikai probléma hátráltatta, majd az ERS rendszer egyik része romlott el, ez pedig olyan komoly javítást igényelt, hogy már délután, órákkal a teszt vége előtt közölte a csapat: szombaton már nem tudnak kiállni a bokszból.

Ami a felkészülést illeti, nagyon nem állunk készen. Elég sok dolgon kell még dolgoznunk, ha kész akarunk lenni Melbourne-ig, de a holnapi teszt már csak pár órára van, addig mindent meg kell csinálnunk, amit csak lehet. Nem hogy Melbourne-ben, de még Malajziában sem lesz minden tökéletes, de azon vagyunk, hogy jobbak legyünk

- mondta.

A francia pilóta szerint egyébként senkinek nem lesz könnyű az idei szezon. Szeretnének pontokkal zárni az első futamok után, de az is benne van a pakliban, hogy nem sikerül.