Viola
-5 °C
-2 °C

Red Bull: Huhhh

2014.03.14. 09:46

„Nagyon jó volt a Red Bull első napja. Nagyon megkönnyebbültünk, hiszen rengeteg munkánk volt idáig. Egyiküknek sem volt komoly problémánk, a kocsi jól ment, megvolt az egyensúly” - mondta a négyszeres világbajnok Vettel az első két szabadedzés után Melbourne-ben.

A német a negyedik, csapattársa, Daniel Ricciardo a hatodik helyen zárta a második edzést, de ennél fontosabb, hogy komoly hiba nélkül hozták le a 3 órát, ki is emelte, hogy nem elsősorban a mért idő számít, de azért jobb az első felében lenni, mint hátul.

„Tudjuk, hogy sebesség maradt még az autóban, de már most is jónak érzem. Viszont egyelőre még csak arra koncentrálunk, hogy célba érjünk vasárnap.” Ricciardo annyit tett hozzá, hogy sokkal jobban állnak, mint amire számított, hiszen nagyon különbséget vártak az élmezőnytől. „Remélem, ennél hátrább már nem is leszünk, ez a mostani 1 másodperc sokkal jobb, mint amire készültünk. Gyorsabbak is voltunk és az autó is többet bírt a vártnál” - mondta az ausztrál.

„Jó alapra építhetünk a második szabadedzés után a harmadikra, és onnan majd az időmérőre. Jó lett volna menni az első edzésen is, de sikerült eleget a pályán lennem a másodikban szerencsére, úgyhogy megszoktam az autót.

Sajnálom, hogy nem sikerült visszavinniük a kocsit a bokszba, miután leálltam, mert vagy 10-15 percig senki nem volt a pályán, bőven lett volna rá idejük” – mondta Hamilton, akinek már az első öt percben, mindössze a második körén leállt a Mercedese egy szenzorhiba miatt. Ezt vélhetően meg tudták volna szerelni a maradék 85 perc alatt, csakhogy az autót csak az edzés vége után vitték vissza a Mercedes garázsába.

Csapattársa, Nico Rosberg, aki a második legjobb időt futotta pénteken, még nála is pozitívabb volt. „Nagyon jó nap volt, optimisták vagyunk a hétvége miatt, de azért tudjuk, hogy minden és mindenki pengeélen táncol. Rendkívül kényes a megbízhatóság, mint azt a csapattársam is megtapasztalhatta, de az üzemanyag-fogyasztás is kritikus lesz a versenyen.”

Hogy milyen gyors a Mercedes, arra Jenson Button világított rá, szerinte ugyanis mindenki legalább 1 másodpercre van tőlük a mezőnyben, még a McLaren is. „Meglepett a sebességük, illetve hogy ennyire vannak mindenkitől, még a Williamstől is. Ha ilyen gyorsak, akkor könnyebben spórolnak majd az üzemanyaggal, de a többieknek, nekünk is, elég necces lesz majd a verseny.”

A Caterhamnek sikerült legrosszabbra a péntek, egyetlen mért kört sem teljesítettek, sőt, két pilótájuk együtt mindössze 3 felvezető körre volt képes 3 óra alatt. Ennek ellenére bíznak abban, hogy a CT05 kész lesz szombat reggelre és el tudnak majd indulni. „Bízom a mérnökökben, megtalálták a problémát, ki is fogják javítani” - mondta Kobajasi, akinek kigyulladt az autója üzemanyag-szivárgás miatt.

Az ilyen problémáknak a télen elő kellett volna már jönnie, fogalmazott a japán pilóta, de most is meg tudjuk oldani. Csapattársa, a svéd Ericsson is bizakodott, neki az első edzés alatt az MGU-K-ja (kinetikus motor-generátor) szállt el, majd a hidraulikus folyadék szivárgott valahol.

Hasonlóan nagy gondokkal küzd a Lotus is, hiszen mindkét versenyzőjük csak 1-1 edzésen tudott elindulni. Az elsőn Grosjean autójának váltójából csöpögött folyadék, amit nem tudtak orvosolni 90 perc alatt, míg Maldonado mindössze két kört tudott kint lenni, nála az elektromos kábelekkel nem volt minden rendben.

Mivel az elektromos hálózat nagyon komplex, nehezen találták meg a hibát, így a venezuelai a második edzésről is lemaradt – az energiatárolót és mindkét generátort ki kellett cserélni végül, árulta el Nick Chester technikai igazgató. A második edzésen 12 körig jutó Grosjean ki is csúszott egy kanyarban, ami a nap végét jelentette számára, hiszen eltört a felfüggesztése.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!