Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Megjött a briliáns fehér Hamilton

2014.03.19. 11:32

A pályán harmadikként, majd Daniel Ricciardo kizárása után másodikként végzett élete első Forma-1-es futamán, vasárnap a mclarenes Kevin Magnussen. Hét éve, Lewis Hamilton bemutatkozása óta nem volt ilyen antré az F1-ben, és a két versenyző belépője meglehetősen hasonló.

Anno Hamilton is McLarent vezetett, ő is harmadikként futott be, szintén világbajnok csapattársa volt, Fernando Alonso. (Magnussen társa most Jenson Button.) A McLaren akkor is pocsék évből jött, ahogy 2006-ban, 2013-ban sem nyertek futamot. A helyszín is ugyanaz, Melbourne. És mindkét McLaren dobogós lett, mert Fernando Alonso második volt - most utólag Buttont rangsorolták harmadiknak.

Magnussen premiersikere csak kissé váratlan, mint ahogy az is, hogy rögtön megverte Buttont. A 21 éves dán már a teszteken is kicsivel az angol előtt teljesített, századokkal, egy-két tizeddel futott jobb időket. Előélete alapján egyértelműen rátermettnek tűnik, tavaly megnyerte a Forma-Renault 3.5 euroszériát, érdekes, hogy előtte öt évig sehol nem lett bajnok. Még 2008-ban, a dán Forma-Fordban szerezte meg a címet, mindössze 15 évesen.

Kevin Magnussen az Ausztrál GP dobogóján
Kevin Magnussen az Ausztrál GP dobogóján

Tehetségének okáért sem kell messzire menni: apja, Jan Magnussen 20 éve a legnagyobb F1-be igyekvő reménységnek tűnt. A 94-es brit Forma-3-at brutális fölénnyel nyerte, 18-ból 14 futamon ő győzött, megdöntötte Ayrton Senna rekordját. 1995-ben a McLaren meg is adta a lehetőséget neki a Forma-1-ben, az Óceániai GP-n a gyengélkedő Mika Hakkinen helyére ült be, és 10.-ként ért célba. 1997-ben kapott állandó kocsit a Stewart-Fordnál, de pocsékul szerepelt, és 1998 végén lecserélték. Utolsó nagydíján szerezte egyetlen F1-pontját egy hatodik hellyel. Ma is aktív viszont, mivel csak 40 éves, az amerika Le Mans-sorozatban és a dán túrakocsi-bajnokságban vezet.

Fia egyetlen futammal túltett rajta, nem is kicsit, és a java még csak most jön.

"Hihetetlen hétvégét futott, egy rossz mozdulata nem volt, érett, rutinos versenyzőként vezetett. Leesett az állam, mert még csak 21, de remekül kezeli a nyomást. Pedig nem voltak könnyűek a körülmények. Örülök, meggyőzött, briliánsan ment" - értékelte Kevint a McLaren új topmenedzsere, Eric Boullier.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!