Lehel
17 °C
27 °C

Kórházig fogyasztotta magát az F1-es Vergne

2014.04.07. 10:52

Ismét előtérbe került a Forma-1-es versenyzők súlya, miután kiderültek a részletek arról a korábbi esetről, amikor az egyik pilóta kórházba került túlzott fogyasztás miatt.

Az eset még az első két futam, Ausztrália és Malajzia között történt, mint Bahreinben, a hétvégén kiderült, Jean-Eric Vergne, a Toro Rosso versenyzője vitte túlzásba a fogyást. A 23 éves francia maga vallotta be, hogy szigorú diétája miatt kellett kórházba vinni, pusztán azért, mert nagyon legyengült.

Vergne túl sok vizet vesztett a szervezetéből, de tulajdonképpen „kicsit mindenből kevés volt bennem” - mondta a történtek kapcsán. A pilóta hivatalosan 69 kilogramm - a 182 centijéhez(!) - , amivel a nehezebbek közé tartozik a mezőnyben: azért kell fogynia, hogy az autó és a versenyző 692 kilogrammos minimális összsúlyához minél közelebb legyen.

Adrian Sutil, aki az egyik legmagasabb és legnehezebb versenyző idén, már a Bahreini Nagydíj előtt elárulta, hogy vizespalack nélkül vág neki a sivatagi futamnak, hogy ezzel is spóroljon. Ő például 75 kiló, az Autosport számítása szerint így 20 kilóval van a minimális határ fölött, a víz és a kulacs nélkül viszont nagyjából 1 kilót spórolt csak. Ha a vízhiány miatt - akár 300 km/h-s tempónál - baja történik, tegyük fel, rosszul lesz, aligha éri meg a kockáztatást.

A súlyhatár emelését leginkább a kisebb pilóták vétózzák, köztük a williamses Felipe Massa, aki bőven 60 kg alatt van. Vergne, aki beszélt már a súlyminimumról a többi versenyzővel is, hülyeségnek tartja az egészet. „A Forma-1-es autók vezetése egyébként is rettentően nehéz feladat, az nem segít ezen, ha emellett még plusz súlyt is kell veszítenünk” - mondta. Mindössze annyit kellene, hogy mondjuk 700 kilóra emelik a határt, már ezzel enyhítenének a különbségeken, még ha a kisebbek továbbra is előnyben maradnának. Massa szerint egyébként a csapatok feladata lenne a súlyt minimalizálni, nagyjából annyit mondott, oldják meg, hogy Vergne-nek és a többi nagyobbnak ne kelljen fogyóznia.

A hétvégi, szahíri futam után Esteban Gutierreznek kellett látogatást tennie a kórházban, igaz, neki nem a kimerültség, hanem Pastor Maldonado őrült manővere miatt kellett bemennie. A kivizsgálás után kiengedték a mexikóit, a nagy baleset ellenére semmi baja nem lett.