10 év börtönt is kaphat Bernie Ecclestone

2014.04.24. 12:16
Csütörtökön kezdődött, de akár őszig is elhúzódhat az a tárgyalás, melyen Bernie Ecclestone, a Forma-1-et irányító cégcsoportok vezetője egy 26 millió fontos (9,7 milliárd forint) vesztegetési ügyben áll bíróság elé Németországban.

Ecclestone-t azzal gyanúsítják, hogy ennyit fizetett 2006-ban Gerhard Gribkowsky német bankárnak azért, hogy a valósnál kisebbre becsülje fel a német Bayerische Landesbank F1-részesedésének értékét annak eladása előtt. A bank részvényeit az Ecclestone által preferált CVC Capital Partners vette meg, így az a legnagyobb részvényessé vált. Piaci elemzők szerint a CVC az elmúlt nyolc évben így 5 milliárd font bevételhez jutott a Forma-1-ből.

Gribkowskyt korábban már bűnösnek találták vesztegetés, adócsalás és bizalommal való visszaélés vádjában - 8,5 év börtönre ítélték, ráadásul ugyanaz a Peter Noll volt a bíró az ő ügyében, aki Ecclestone tárgyalását is vezeti.

A vád szerint azért fizette le a bankárt, mert attól félt, hogy az 1970-es évek végén kiépített hatalmát elveszíti, míg a 83 éves angol üzletember arra építi védelmét, hogy Gribkowsky angliai adóügyei miatt zsarolta őt, ezért fizetett neki, tehát lényegében ártatlannak tekinti magát.

Az angol Times lap elemzője, Kevin Eason szerint amennyiben Ecclestone elismerné bűnösségét, elkerülhetné a börtönt, igaz, ehhez nagyjából 400 millió dolláros, 240 millió fontos kártérítést kellene fizetnie. 

A 26 napos tárgyaláson több, mint 40 tanút hallgatnak majd meg, ám hetente csak pár napra ül össze a bíróság, hogy Ecclestone zavartalanul vezethesse üzleti vállalkozásait.

A CVC társigazgatója, Donald MacKenzie szerint ha bármilyen mértékben bűnösnek találják Ecclestone-t és elítélik, akkor mindenképpen leváltják. Ettől függetlenül az F1-nagyfőnök már korábban is úgy nyilatkozott, hogy kisebb szerepet vállalna a folytatásban az F1 vezetésében, és tudja, elmarasztaló ítélet esetén mennie kell. Arról viszont még nagyon óvatos találgatások vannak, hogy ki lehetne Ecclestone utódja - sokak szerint, köztük Bernie szerint is, a Red Bull Racing mostani csapatfőnöke, Christian Horner lenne a legmegfelelőbb ember. Horner állítja, nem érdekli a csúcspozíció, istállójánál akar dolgozni a jövőben is.