Pórázon tartani őket? Sok szerencsét!

2014.05.27. 14:59

Fernando Alonso és a McLaren-csapatfőnök Eric Boullier is elmondta véleményét a Hamilton-Rosberg-háborúról, ami szombat óta nyilvános a Forma-1-ben.

Alonso volt már hasonló helyzetben, 2007-ben, épp a McLarennél, épp Hamiltonnal. Nem ők nyertek akkor minden futamot, mint most a Mercedes, de mindketten első számúak akartak lenni csapaton belül. (A McLaren Prosttal és Sennával sem kivételezett anno, velük sem tette meg.)

"Ami történik, minden sportban normális, különösen a Forma-1-ben. Óriási a médiahajsza, nagy a nyomás, meg ami még csapaton belül megy. Le kell győznöd a csapattársad ahhoz, hogy elismerjenek. Persze ha ez a világbajnokságért zajlik, az egész még feszültebb és a külvilág is jobban belelát. Remélem, azért tiszta csatáik lesznek, és jó bajnokságot látunk. Remélhetőleg a legjobb győz kettejük közül, illetve az, aki jobban megérdemli" - mondta Alonso.

Boullier a Renault-t, majd az abból alakult Lotust vezette 2010 óta, nem került hasonló helyzetbe még versenyzői miatt. Abban viszont biztos, hogy lehetetlen lenne esetleg csapatsorrendet felállítani, és egyik vagy másik pilótát favorizálni. Még csak 6 futam ment le a 19-ből, ráadásul mindössze 4 pont a különbség a felek között.

"Még nagyon az idény elején vagyunk, nem tudom, mi történt náluk eddig. Kemény lesz így végig menniük az éven. Lehetetlen visszafogni őket ilyen korán a szezonban, vagyis sok szerencsét nekik!" - idézte nem túl konstruktív üzenetét az Autosport.