nonono

Raikkönen: Nem tudom, mi van

2014.06.11. 14:07

Krízisben a Ferrari az év eleje óta, és a harmadik, bahreini futam után a hétvégén újra mélypontra jutott a csapat. Fernando Alonso hatodik, Kimi Raikkönen tizedik lett, de úgy, hogy az utolsó körben ketten estek ki előlük. Alonso a biztos pontszerzésnek még örült is, de Raikkönen nem volt elégedett az egy ponttal, és ami még inkább aggasztja, hogy 40 másodpercet kapott Alonsótól. Ami meg még ennél is kritikusabb, hogy fogalma sincs, miért.

„Nagyon nehéz megérteni, hogy mi a helyzet. A kocsi változik, az egyik körben alig lehet vezetni, aztán valamilyen oknál fogva már jobban tapadnak a gumik. Nem tudom megmondani az okát, ha tudnám, nem lenne gond. A futam végére újra rendbe jött” – elemezte Raikkönen az Autosportnak.

A 34 éves idén párszor megverte Alonsót időmérőn, de futamon sosem végzett előtte. A Ferrarinál is tanácstalanok, főleg, hogy mióta április közepén lecserélték a csapatfőnököt, ugyanolyan közepesek, mint előtte voltak. Mintha semmi nem történne az olaszoknál, az új főnök sem hozott változást.

„Nyomozzuk a dolgokat. Van potenciál a kocsiban, csak valahogy ki kellene hoznunk belőle minden körben” – mondta az istálló helyzetéről Raikkönen.