Gutierrez törlesztett Maldonadónak

2014.07.07. 08:42

Pastor Maldonadónak és Esteban Gutierreznek megint sikerült megtalálnia egymást, és ha már egymás mellé kerültek, egyből egy újabb látványos ütközést hoztak össze a Brit Nagydíjon.

Az emlékezetes, áprilisi Bahreini GP-n Maldonado a bokszból visszatérve öklelte fel a Saubert: nem volt nagy ütközés, de pont annyira találta el a Lotusszal, hogy a mexikói a levegőbe emelkedjen a kocsival, és átforduljon.

Ők ketten most ehhez hasonló balesetet produkáltak Silverstone-ban, ám ezúttal fordított volt a helyzet, hiszen Gutierrez ment bele a venezuelaiba. A sauberes a 10. körben előzött volna, a Brooklands kanyarban tolta be a kocsi orrát Maldonado mellé, de ő éppen azzal volt elfoglalva, hogy Jules Bianchit előzze.

Először csak a jobb első kereke ért a Lotushoz, ekkor le is tört a szárnyából egy darab, majd fékezés közben folyamatosan tolta kifelé a nála gyorsabb Maldonadót. Ő nem tudott szabadulni, így ahogy elhúzott a Sauber mellett, a hátsó kereke összeért Gutierrez jobb elsőjével, ez pedig a levegőbe is repítette az E22-est.

Gutierrez és Maldonado, második fejezet

A Lotus csapat a twitterük alapján nem nagyon ijedt meg, azt írták, hogy gépük legalább olyan jól bírja a strapát, mint egy túraautó, majd egyből árulni kezdték a reklámhelyeket a kocsi alján.

A koccanásból Gutierrez jött ki rosszabbul, nem sokkal később a sóderágyban találta magát a lelassult, irányíthatatlanná váló Sauberrel, Maldonado viszont ment tovább a nagyot repülő Lotusszal, bár a futamot ő sem tudta befejezni - három körrel a vége előtt félre kellett állnia, miközben szállt a füst a kocsi hátuljából.

Az ügy lezárásaként Gutierrez háromhelyes rajtbüntetést kapott a következő, Német Nagydíjra.