Csütörtökön megmondta, mi lesz vasárnap

2014.07.29. 00:49
Előfordul, hogy az ember felvesz egy interjút csütörtökön, hogy majd jó lesz péntekre, de aztán bejön egy aktuálisabb anyag. Sebaj, jó lesz szombatra, viszont aznap meg annyi minden történik, hogy pocsékolás lenne még egy erős anyagot beküldeni. Vasárnap verseny van, szóval tegyük csak el azt a Daniel Ricciardo-interjút jövő hétre. Hétfőn visszahallgatva már sorsszerűnek tűnik a dolog.

„Mindenképpen nagyobb esélyünk van itt nyerni, mint az előző pár futamon. Valóban, Monacóban voltunk a legközelebb a Mercedesekhez, és ez a hely hasonló a pálya szempontjából. Nem zárnám ki a győzelmet ezen a hétvégén, egyértelműen lehetséges" - fejtegette még a Magyar Nagydíj pénteki nyitónapja előtt a Red Bull-pilóta.

Aztán három nappal később tényleg megnyerte. Élete második F1-győzelme volt, és mi már előre megkérdeztük, mit tenne, ha épp a Hungaroringen jönne össze neki ismét. Az elsőnél, június elején, Kanadában ugyanis mintha nem tudta volna önmagát adni, állandó mosolya sem volt olyan széles, mint általában.

„Akkor sokkos állapotban voltam szinte, két körrel a vége előtt vettem át a vezetést, azt sem tudtam, mi történik velem. Ha most itt összejönne a győzelem, sokkal normálisabban viselkednék, úgy, ahogy szoktam, nem lenne már annyira meglepő az érzés és a tudat, hogy nyertem, mint akkor volt, már nem érne olyan hirtelen" - felelte.

És valóban, pont ez történt, valószínűleg már az autóban is mosolygott, majd a kocsira felállva, bicepszeit feszítve pózolt a kamerának, aztán végigvigyorogta az eredményhirdetést. A dobogón ezt nyilatkozta: „Talán kicsit még jobb is ez, mint az első győzelmem, mert most hamarabb fel tudom fogni, és így jobban tudom élvezni. Legalább olyan jó érzés, mint az első volt. Este biztos, hogy ünneplés jön, lazulok, kicsit kiengedem az elmúlt fél év élményeit. Keményen dolgoztunk, most keményen bulizni fogunk".

Sejtettük, hogy néz ki ez nála, csütörtökön emlegette Montreallal kapcsolatban: „Úgy volt, hogy aznap este rögtön elrepülök, de töröltettem a jegyet, és maradtam egy éjszakát a csapattal partizni. Felmentünk a hotel tetejére, lezárták nekünk, fantasztikusan mulattunk, szerelők, mérnökök, mindenki csatlakozott".

Nem volt ez másképp Pesten sem, több más F1-pilóta társaságában az egyik népszerű budapesti szórakozóhelyen hétfő hajnal fél ötig ropta, és nem csak a szerelők voltak jelen.

Valószínűleg azt is tudjuk, mivel koccintott a sikerre, mert nevetve, jóelőre elárulta azt is, ha alkohol, akkor csakis egyféle jöhet szóba. „Szögezzük le, ha ital, akkor vodka-Red Bull. De én igazából a Jack Danielst szeretem, viszkit rendelek, ha úgy alakul a helyzet."

A zenét is szereti, és az is biztos, hogy tud táncolni, ugyanis az interjú közben bizonyított: az egyik telefon csörögni kezdett, a Get Lucky szólt majdnem fél percig, és bár Ricciardo ült, bemutatta, amit az egyik hockenheimi szabadedzés közben láttunk tőle egy hete:

Ricciardo dance Hockenheim

Hockenheimben Ricciardo egyébként hatodik lett, ám Fernando Alonso így is megdicsérte, mert szenzációsan előzgették egymást, nagyot versenyeztek.

„Igen, hallottam, hogy élvezte a csatánkat, és nagyon jó ilyet hallani az ellenfelektől, végképp egy világbajnoktól. Szerintem is remek volt, nekem is nagyon tetszett, keményen, de tisztán küzdöttünk, és hogy emiatt meg is dicsért, külön jó. A győzelemnél jobb érzés nincs, de az ilyen harcok a pályán közvetlenül a siker után a legjobbak” - fejtegette.

A Hungaroringen újra Alonsóval akadt össze, épp őt kellett megelőznie a győzelemért, három körrel a vége előtt meg is tette, és a spanyol már szinte magasztalta: „Ricciardo igazi elitpilóta, a legjobbak közül az egyik. Ő vezeti a vb-címvédő csapatot, hatalmas gratuláció jár neki ezért. Érdekes lesz a következő pár év vele."

Ricciardót nem csak Alonso, de a motoros szupersztár, Valentino Rossi is nagyra tartja, az RBR-es csütörtökön büszkélkedett vele, hogy az olasz üzent neki.

„Valentino Rossi írt nekem a Twitteren Hockenheim után, hogy tetszett neki, amit Fernandóval csináltunk. Ez elég nagy elismerés, azt hiszem, a legjobb üzenet, amit valaha életemben a versenyzésemért kaptam."

És mit csinált vasárnap este Rossi a magyar futam után? Twittelt:

(Újabb félelmetesen jó F1-futam, fantasztikus volt nézni Ricciardót, Alonsót, Hamiltont, Rosberget az utolsó körökben, nagy show volt!)

Azt nem kérdeztük meg Ricciardótól, hogy hol tölti az F1 egy hónapos vakációját, de valószínűleg már útban lehet haza, Ausztrália felé, plusz egy győzelemmel, dicséretekkel, gratulációkkal és Jack Danielsszel.

Ricciardo a Hungaroringről és Vettelről

A Hungaroringen versenyeztem már a Forma-1-ben is többször, a junior kategóriákban meg még többször, sőt, többször győztem is itt. Szeretem ezt a pályát, technikás és hajtós, koncentrálni kell. Előzés szempontjából nem a legjobb, mert kicsit szűk, de nagyon kielégítő rajta vezetni, remek érzés." (2010-ben és 2011-ben Forma-Renault 3.5-ben nyert itt.)

Szerintem a kép meglehetősen tiszta Seb és az én teljesítményem között, legalábbis remélem. Nekem jöttek ki korábban a rossz futamaim, Ausztráliában és Malajziában veszítettem legalább 30 pontot, ő utána került sorra. Olyan nincs, hogy valaki problémák nélkül teljesítsen egy egész szezont, látjuk, már Rosberget is utolérte. Természetesen teljesen tisztán csak az év végén fogunk látni a teljes képet, akkor lehet megállapítani, hol tartok valójában, illetve Sebastianhoz képest." (Idén futamgyőzelmekben már 2-0-ra veri csapattársát, a négyszeres világbajnokot.)