A Mercinél összevissza beszélnek

2014.07.30. 22:11

Egyre kuszább kezd lenni a Mercedes hivatalos álláspontja a csapatutasításról a hétvégi Magyar Nagydíj után, ahol Lewis Hamilton a csapat kérése ellenére sem engedte el csapattársát, Nico Rosberget, miközben mindketten a futamgyőzelemért küzdöttek.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke hétfőn még úgy nyilatkozott, hogy vélhetően a szezon további részében nem élnek a csapatutasítással, hiszen hatalmas az előnyük a konstruktőr-vb-n, emiatt pedig nem kérhetik a pilótáktól, hogy csökkentsék saját vb-esélyüket az istállóért.

Ehhez képest szerdán egy bécsi motorsport-eseményen már azt mondta, hogy Hamiltonnal és Rosberggel egyaránt 1,5 órát beszélt telefonon, a végén pedig abban maradt mindkettővel, hogy be kell tartaniuk a rádión érkező utasításokat, még „ha azok irracionálisnak is tűnnek.”

Az osztrák csapatfőnök legfrissebb álláspontja szerint tehát Paddy Lowe, a technikai igazgató szava dönt, ha ő mond valamit, annak kell történnie a pályán. Wolff szerint ebbe Hamilton is világosan beleegyezett, akinek nem kell tartania csapaton belüli büntetéstől a vasárnapi eset után.

A csapatfőnök ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a következő futam, az augusztus 24-ig Belga Nagydíj előtt írásba is foglalják majd, hogy ezentúl láthatóan gyorsabbnak kell lennie hátul haladó versenyzőnek ahhoz, hogy előzésbe kezdhessen, azt pedig senkitől nem kérik majd, hogy vegye el a gázt, hogy elengedje a csapattársát – írja a Focus.