Vilhelmina
5 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

A Red Bull Racing túlteljesít

2014.08.06. 13:14

Második a világbajnokságban a csapatok, harmadik versenyzőjével, Daniel Ricciardóval a pilóták között a Red Bull Racing, aminek teljesítménye idén százpontokkal marad el a tavalyitól. Helyezéseik jók, a Mercedes viszont mindkét versengésben jócskán veri őket. Tavaly 13 győzelemmel és Sebastian Vettel sorozatban negyedik vb-címével zárták a szezont, hozták a konstruktőr-vb-t is - negyedik éve zsinórban. Most van még hátra 2014-ből 8 verseny, Ricciardo az eddigi 11-ből kettőt nyert meg, Vettel egyet sem.

Chris Horner szerint viszont az is kiváló, amit idén elértek. "A hátrányunkhoz képest kiemelkedően teljesítettünk a szezon első felében. Két győzelem, első soros rajtok, dobogók, rendkívüli a körülményekhez képest. Nyilvánvalóan nem hozzuk az előző szintünket, de a csapat megmutatta a karakterét, és visszaküzdötte magát a pocsék előszezon után. Vagyis rengeteg pozitív dolgot viszünk a szezon második részébe" - idézte az Autosport Hornert, aki motorszállítójukra, a Renault-ra panaszkodott burkoltan.

A franciák miatt vannak ugyanis lemaradva, az ő turbójuk minden szempontból gyengébb a Merciénél, Horner állítja, 65 lóerős deficittel küszködnek. "A továbbiakban ennek a lemaradásnak a csökkentésén kell dolgoznunk" - jegyezte meg.

Pontosabban nem nekik, persze, hanem a Renault-nak, és a csapatfőnök szerint a jelek jók. Kiemelte, hogy a motorellátó változtatott az F1-projekt menedzsmentjén, ami azt mutatja, hogy ők is tisztában vannak a hibáikkal, és minden területet felülvizsgálnak, ahol javulni lehetne. Ráadásul a turbótechnológia az F1-ben csak idén kezdődött, így Horner lát esélyt új területek felfedezésére.

Idén persze már nem sokat tehetnek, mert a motorfejlesztést február végén befagyasztott a FIA, ám az RBR-menedzser a jövő évi módosításokban reménykedhet.