Hamilton vagy Rosberg mégsincs túl a Magyar Nagydíjon?

2014.08.22. 17:09 Módosítva: 2014.08.22. 17:09

Hiába telt már el lassan egy hónap a Magyar Nagydíj, illetve a Mercedes csapatutasításai miatt ott kirobbant kisebb balhé óta (a csapat arra kérte Hamiltont, engedje el Rosberget, de nem tette), és hiába bizonygatta német csapat, hogy minden rendben van két pilótájuk között, a jelek szerint ez még sincs így.

Legalábbis Belgiumban hasonló helyzet fordult elő, mint ami idén áprilisban is volt a bahreini csatájuk után: Nico Rosberg és Lewis Hamilton teljesen másképp nyilatkozott ugyanarról az ügyről: a német szerint megbeszéltek mindent a hungaroringi incidens óta, csapattársa viszont azt mondta, semmiről sem beszéltek, igaz, nem is látja ennek szükségét.

„Elég nagy volt a kavarodás a Magyar Nagydíj után, úgyhogy nem szeretnék még egy lapáttal rátenni, ezért nem is akarok részletekbe menni. A verseny után megbeszéltük a dolgokat, mert fontos ilyenkor utólag kielemezni a helyzetet, hogy tudjuk, hogyan tovább. Most megpróbálunk továbblépni. Sokat tanultam abból a versenyből, ami alapján könnyebben alkalmazkodom majd a jövőben” – mondta a nyaralásból visszatérő német.

Hamilton viszont teljesen másképp írta le, hogy mi történt az elmúlt szűk egy hónapban. „Nem volt megbeszélés. Fogalmam sincs mit mondott Nico, de nem ültünk még le együtt, hogy megbeszéljük. Igaz, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán meg kellene bármit beszélnünk. Úgy érkeztem ide, hogy világosan tudom, mit kell tenni, nincs gondom a csapat döntésével vagy a reakcióval. Nekem minden világos, de nem vagyok biztos benne, hogy a másik oldalnál is ez a helyzet” – szúrt oda ismét csapattársának a 2008-as világbajnok.

Azt viszont elismerte, hogy Paddy Lowe és Toto Wolff csapatfőnökökkel tisztáztak bizonyos dolgokat, sőt egy érdekes részlet is előkerült a hungaroringi esetről, elárulta ugyanis, hogy a saját mérnöke kérte, hogy engedje el Rosberget. „Paddy bármikor bejelentkezhet a rádióban, hogy megmondja, mit kell csinálni. Bármikor megnyomhatja a gombot. És ha Paddy azt mondja, akkor tudod, hogy visszaváltasz egyet és elengeded.”