Hamilton vagy Rosberg?

2014.08.25. 14:55

Kritikus döntés előtt áll a Mercedes a vasárnapi Rosberg-Hamilton baleset után: ki kell találnia, hogyan tartsa féken pilótáit, akik egymással küzdenek a világbajnokságért. Sőt, a legégetőbb problémájuk, hogy az RBR-es Daniel Ricciardo is versenyben lehet még a vb-címért, leginkább az utolsó futam duplapontos szabálya miatt.

Hamilton a spái eset után, amikor csapattársa hátulról megkoccantotta az ő kocsiját, majd elismerte, elkerülhette volna az ütközést, ha akarja, nem tud már bízni benne: "Verseny közben meg kell bíznod a társaidban, hogy nem tesznek semmit szándékosan. De azután a míting után nem tudom, hogyan álljak a dolgokhoz a következő futamon. Fogalmam sincs, mit tehetne a csapat".

A Mercedes-főnök Niki Lauda és Toto Wolff is Rosberget hibáztatta, aki az említett megbeszélésen nyíltan elárulta, meg akarta mutatni Hamiltonnak, emiatt nem kerülte el a koccanást.

"Teljesen felesleges manőver volt, de leginkább azt kifogásolom, hogy a második körben mentek egymásnak. Nico hibája, mert Lewis vezetett, és Nico a hátsó kerekének ment a szárnyával. De el tudjuk simítani a dolgokat. Az emberek hibáznak, ez az életünk része, ki kell elemeznünk a történteket. Meghallgatjuk Nico álláspontját, aztán helyre kell tennünk, hogy ilyesmi, ilyen hülye módon, soha ne forduljon elő többé" - idézte az Autosport Laudát.

Az újság megkérdezte Wolffot, gondolkoznak-e csapatsorrend felállításán, vagyis hogy eldöntsék, melyik versenyzőjüket preferálják a továbbiakban.

"Ezt még el kell döntenünk. Elkeserítő lenne, ha ezt kellene tennünk, de meg kell oldanunk a helyzetet. Még nem találtuk ki, hogyan, és azt sem, hogy ez (a csapatutasítás) mit jelentene" - felelte Wolff, aki felelősségre vonást ígért Rosbergnek korábbi nyilatkozataiban. Ponosan azt mondta, "lehet, hogy most már nem lesz elég, hogy a kezére csapjunk".

Aztán ebből jócskán visszavett. "Leginkább azért vagyok csalódott, mert lefektettük a szabályokat együtt, aztán megszegtük a szabályokat. Cserbenhagyva érzem magam, bárki miatt is, legyen az Lewis vagy Nico, és a csapat is cserbenhagyva érzi magát. Természetesen megvannak az eszközeink, hogy közbelépjünk. De nem így kellene történnie. Le kell őket ültetnünk, és elbeszélgetnünk velük, hogy hogyan kerülhetjük el az ilyesmit a jövőben" - jól látszik, hogy már Hamiltont sem menti fel, a beígért retorziónak pedig nyoma sincs a szavai között.

A Merci eddig engedte versenyezni pilótáit, most már nem tudni, hogy akadályozhatná meg, hogy ez ne történjen meg. Csapatutasításnak, ha csak a pilótán múlik a betartása, egyik sem fog engedelmeskedni.

Külön nehézség, hogy a pontversenyben a vétkesnek mondott Rosberg áll jobban, 29 ponttal veri a második Hamilton, és 64-gyel a harmadik Ricciardót.