El lehetett volna kerülni a Bianchi-balesetet?

2014.10.06. 23:00
Húsz éve nem volt olyan súlyos, pilótát érintő baleset a Forma-1-ben, mint vasárnap Jules Bianchié a Japán GP-n. 1994-ben Ayrton Senna odaveszett, a francia még túlélheti, de az biztos, hogy egy sor eddig bevált biztonsági intézkedésen változtatni kell: a véletlenek összejátszása kellett a bukáshoz, de emberi döntések is.

Már csütörtökön felmerült Szuzukában, a Japán GP pályáján, hogy vasárnap, a futam délután három órás rajtját előrébb hozhatják, mert az ország partjai felé egy hurrikán közelített, ami a térséget a verseny napjának délutánján érte el. Esőt és erős szelet jeleztek előre. A korábbi kezdés még pénteken is téma volt, aztán szombaton már nem, és a verseny a tervezett időpontban indult.

Hogy aztán a biztonsági kocsi mögött kezdődhessen csak el, és néhány kör múlva már újra a depóban legyenek az autók: akkora volt az eső, hogy nem lehetett körözni esőgumikkal sem. Fél óra várakozás után újra nekivágtak, de csak a 44 kört mentek az 53-ból, mert Jules Bianchi Marussia-Ferrarija a már kicsúszott Adrian Sutil Sauberjét mentő daruskocsinak ütközött, és a 25 éves tehetség életveszélyesen megsérült. Azóta is élet-halál között van, bár hétfő estére állapota kritikusból kritikus, de stabillá vált.

Az FIA-t sokan kritizálták, amiért nem változtatott a rajt időpontján, ugyanis a három óra ilyen rossz időben aggályos: Japánban öt körül, amikor a maximálisan engedélyezett két átvezetett óra véget ér, már erősen szürkül, és a felhők illetve az eső miatt a látási viszonyok tovább romlanak. Hétfőre kiderült, az FIA kétszer is felajánlotta a futamszervezőknek a korábbi startot, de ők visszautasították ezt.

Nem tudni, mennyit számított ez a Bianchi-balesetben, ahogy Daniel Ricciardo mondta, "felmerült a korábbi rajt, de ami történt, már megtörtént, analizálni kell, megnézni, tudunk-e tenni valamit legközelebb".

Elméletileg ugyanis senki nem hibázott a versenyigazgatásból és a pályabírók, munkások, orvosok közül sem: minden a megszokott protokoll szerint ment. Amikor Sutil kicsúszott, elindult a daruskocsi, hogy mielőbb elvigye a bukótérből a közeli fedezékbe a roncsot, dupla sárga zászló lépett érvénybe jóval a hetes kanyar előttől kezdve.

Aki elméletileg hibázhatott, az Bianchi volt, mert elveszítette az uralmát az autója fölött, aztán pedig hihetetlen pechje volt, amiért pontosan a darunak csapódott. Bianchi bukása után már biztonsági kocsi jött, majd amikor kiderült, hogy a francia megsérült, leintették a futamot.

Kérdés, hogy nem kellett volna-e már előbb megtenni, illetve nem kellett volna-e legalább a biztonsági kocsit beküldeni azonnal, amikor Sutil elszállt.

A hetes kanyar ugyanis a pálya egyik legnehezebb és leggyorsabb kanyarja, 230-cal vették be esőben is, és ahogy a pilóták szokták mondani, már szárazon is "büntet" a legkisebb hibáért is. Ahogy igaz ez az egész szuzukai pályára, pláne esőben. Bianchi sebessége a dupla sárga zászló alatt is meghaladta a 200 km/h-t, 203-nál hagyta el a pályát, ezért tűnt nagyon nagynak a sebessége a bukás videóján, ráadásul mintha kiegyenesítette volna a kanyart. Vagyis nemigen lassított le a dupla sárga miatt, ahogy azt kellett volna. Egyre jobban esett az eső is, szinte biztosan túl gyorsan ment. Az autóhibát mondjuk még nem lehet kizárni.

Szuzukát 50 éve építették, és majdnem 30 éve, 1987-ben tartották itt az első F1-futamot. Azóta csak 2007-ben és 2008-ban nem itt volt a Japán GP, és azóta rengeteg nagy baleset történt, valójában csoda, hogy eddig megúszták sérülés nélkül.

Szuzuka ugyanis különösen veszélyes. Fantasztikus pálya, minden pilóta imádja, mert óriási kihívás rajta menni a tempós kanyarkombinációk miatt. A célegyenes utáni S-ek, a bianchis szerencsétlenség kanyarja, a két döntött gyors jobbos, a Degner 1 és 2, a hosszú balos Spoon és a hajmeresztő, padlógázas, utolsó hosszú balos, a 130R félelmetesen izgalmas élmény kívülről is, hát még belülről milyen lehet. A legjobbaknak is nagy levegőt kell venniük, hogy ezeken a határon autózzanak át, nincs versenyző, akinek ne lett volna, ha nem is balesete, de necces pillanata Szuzukában.

Amivel nem is lenne gond, hiszen Szuzuka azért veszélyes, mert jó és élvezetes kanyarjai vannak, és ugyanez igaz fordítva is, csakhogy itt nincsenek bukóterek. Az első kanyarnál és a Spoonnál elegendő csak, ami van, ahol Sutil és Bianchi kiment, már kevés, a két Degnernél kvázi semmi nincs, ahogy a 130R-nél sem.

Allan McNish 2002-ben, Szuzukában, a 130R kanyarban

Lehet, hogy kicsit durván hangzik, de Szuzuka verőfényes napsütésben és 22 fokban is egy potenciális gyilkos a Forma-1-es autóban ülve, ha meg vizes, ráadásul még szürkül is, végképp résen kell lenni, hogy le ne döfjön. Szuzuka extrém, ahol extrém óvatos döntésekre van szükség, hatványozottan meggondolt lépésekre - a szervezőktől, az FIA-tól, a csapatoktól és a pilótáktól is, bár egyértelmű, hogy utóbbiaknak van magasan a legnehezebb dolguk. Bianchi valószínűleg rontott, de nem is volt könnyű dolga, sőt extrém nehéznek neveznénk.

Sutil azt mondta, a sötétedés miatt egyre nehezebb volt észrevenni a tócsákat az aszfalton, az ominózus kanyarjukban meg végképp az volt. Hülkenberg elárulta, ő mindig elvette ott a gázt vasárnap, Vettel pedig így vélekedett: "Szerencsétlen időben, szerencsétlen helyen veszítette el a kocsit (Bianchi), az az egyik legneccesebb hely, még kanyarodsz, de már lehet gyorsítani. Ilyen körülmények között a kocsi nagyon ideges, és könnyű hibázni".

Bianchi autóversenyző, nem is túl tapasztalt, mert második teljes szezonjában vezet, versenykörülmények között másodszor ment Szuzukában. És hibázhatott, ahogy a pilóták szoktak. A feladatuk, hogy minél gyorsabban menjenek körbe, bármi is van, a határon autózzanak. Abszolút benne van, hogy még a legeslegjobbak és legrutinosabbak is elveszítik a gépet néha, pláne itt.

A versenyirányítás első ránézésre nem hibázott, mert mindent úgy csinált, ahogy normális esetben szokott - csakhogy amit fejtegettük: Szuzuka nem normális hely. Felmerül, hogy lehetett volna körültekintőbben kezelni a Sutil-kicsúszást, és azonnal beküldeni a biztonsági kocsit, nem csak sárga zászlókkal integetni. Pontosan ezt vetette fel az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve, szerinte vasárnap után nagyon meg kell fontolni, ne szigorítsanak-e a szabályokon baleset esetén.

"Változtatni kell a safety car (SC) beküldésén, már akkor is mondtam, amikor versenyeztem, ha baleset van, jönnie kell a biztonsági kocsinak. Nem hagyhatunk teret az emberi ítélkezésnek. Ha valakinek a pálya közelébe kell mennie, hogy elvigyen egy veszteglő kocsit, jöjjön az SC. Baleset van, biztonsági kocsi van, ez ennyire egyszerű. Már régesrég így kellene lennie, Amerikában mindig is így volt. A baj, hogy amikor manapság az FIA beküldi a biztonsági autót, a média és a drukkerek azonnal hőzöngenek, hogy tönkretették a versenyt. Vagyis kételyük támad a döntéshozóknak, és kétszer meggondolják a beküldését - vázolta Villeneuve, aki a Forma-1 előtt pár évet az amerikai Indycarban versenyzett, ahol persze már akkor az azonnali SC-protokollt követték. - Igen, néha kissé lelassítja a versenyt, de el lehet vele kerülni a mostanihoz hasonló helyzeteket, és kiiktatjuk az emberi döntéshozatal esetlegességét. Amikor versenyeztem, és buktam, mindig azon aggódtam, hogy nehogy valaki nekem csapódjon. Sosem csíptem, hogy sárga zászlóztak. Rendben, le kell lassítani, de mennyivel? És ha defektet kap valaki? Kerékfelfüggesztése törik? Az a csoda, hogy mindez eddig nem történt meg, szerintem csak szerencsénk volt ezidáig. Egész gyakori, hogy valaki kipördül, és aztán ugyanott újra más is, és csak centikkel kerülik el egymást".

1994 Morbidelli Crashes, Brundle Hits Marshall

A kanadai szavait főleg azután érdemes megfontolni, hogy amit mond, illetve, ami vasárnap megtörtént, az megtörtént korábban már Szuzukában is: 20 éve Martin Brundle csúszott ugyanott ki, ahol előtte Gianni Morbidelli: ütközés nem volt, ő megúszta, egy pályabíró viszont lábát törte. Hétfőn előkerült egy felvétel Bianchi szörnyű karamboljáról, ha nincs ott a daru, a Marussia szinte biztosan letarolt volna legalább két munkást, és veszélyben lett volna Sutil is. Olcsón megúszta mindenki 20 éve, most viszont a versenyző lehet, hogy az életével fizet.

Charlie Whiting versenyigazgató nem látta szükségesnek beküldeni azonnal az SC-t, pedig azt Felipe Massa szerint már maguk az időjárási körülmények is indokolták volna.

"Az elején még járhatatlan volt a pálya, aztán a végén túl későn állították le a versenyt. Már öt körrel korábban ordítottam a rádióba, hogy túl sok a víz, de kivártak, amíg veszélyes nem lett. Aztán jött a baleset" - panaszkodott Massa, aki persze talán a legkönnyebben borul ki az összes pilóta közül.

A többiek nem látták ilyen vészesen a helyzetet, két világbajnok szerint is versenyeztek már nehezebb feltételek mellett.

"Biztonságos volt-e, vagy sem, egyáltalán, van-e olyan, hogy biztonságos, megválaszolhatatlan kérdés. Az elején a biztonsági kocsi mögött mentünk százzal, de már úgy is bajba lehetett volna kerülni. Ha túl sok a víz, kicsúszhatsz, ez ilyen egyszerű" - vélekedett Kimi Raikkönen.

Hamilton osztotta ezt: "Nem voltak annyira rosszak a körülmények, sokkal rosszabb is volt már vízátfolyások szempontjából. Az elején intenzíven esett, aztán rendben volt, aztán a végén újra esni kezdett, de nekem nem akadt különösebb problémám".

Itt azért azt meg kel jegyeznünk, hogy Hamilton a mezőny legjobb autóját vezeti, egy Mercedest, és Raikkönen Ferrarija is sokkal alkalmasabb versenyautó akár Bianchi Marussiájánál, akár Sutil Sauberénél, még ha esőben jóval kisebbek is köztük a különbségek.

Talán Valtteri Bottas véleménye a legpontosabb, és arra hajaz, amit fentebb fejtegettünk Szuzukával kapcsolatban: "Az egész futam kemény volt, különösen az elején és a végén, de már versenyeztem nehezebb körülmények között is. Csak ez különösen nehéz pálya, hogy ha esik. Jól meg kell vizsgálnunk a történteket, hogy tudunk-e valamit tanulni belőle.

Szuzukában épp 10 éve, 2004-ben fordult elő, hogy ugyanígy tájfun közelítette meg a pályát. Akkor szombaton érkezett, és az egész napot eltörölték, meg sem próbáltak kimenni a pályára, bár végül is az igazi ítéletidő nem is érte el a térséget, csak sokat esett az eső aznap. Az időmérőt vasárnap délelőtt tartották meg, a futamot meg délután, a szokott időpontban.

Most viszont a vasárnapot kellett volna halasztani vagyis a versenynapot, vagy legalábbis a startidőpontot. Érdekes meghallgatni Vettelt, mit mondott, amikor vasárnap kiszállt az autójából.

"Meg lehet próbálni elmozdítani a rajt időpontját, már 1976-ban is megpróbálták, és nem lehetett, a tévé és a média nem engedi ezt meg. A körülményekhez képest a versenyigazgató megtette, amit tudott."

Tény, 2014-ben is ugyanott tartunk bizonyos szempontból, mint a 76-os, szakadó esőben tartott Japán GP idején, amikor Niki Lauda inkább kiállt, és lemondott a vb-ről, mint hogy kockáztasson. A tévéközvetítés miatt nem lehet ugrálni, olyan pénz van ebben, és annyit veszítene a futam promótere, illetve Ecclestone-ék, közvetve a jogdíjakból részesülő csapatok is, hogy inkább reszkíroznak. Ezért nem lehetett például teljesen biztosra menni: szombaton a délelőtti 3. szabadedzés helyett időmérőt tartani, majd aznap délután, az időmérő eredeti időpontjában lefutni a versenyt. Rengeteg tévéműsor borult volna, de szépen szárazon meg lehetett volna rendezni mindent, kizárva az amúgy is veszélyes F1-es körülményeket még veszélyesebbé tevő esőt.

Kérdés, mit lehet kitalálni, hogy a tévé ne veszélyeztesse a pilótákat. Nem lehet vitatkozni azzal, hogy a Forma-1 Európára van kitalálva, itt nézik a legtöbben, itt fizetnek a legtöbbet a közvetítési jogokért, emiatt alakítanak minden közvetítési időpontot Európához még mindig. Öt-tíz évvel ezelőtt is még hajnal hatkor kezdődött a mi időnk szerint a Japán GP, ugyanis a mostani nyolcórás kezdés is aggályos, már alapból.

8 óra az ott délután három, ötkor viszont már szürkül. Kétóra a maximális menetidő a Forma-1-ben, viszont a futam hivatalos elindításától kezdve maximum négy órán belül kell befejezni a versenyt. Ott van a 2011-es Kanadai Nagydíj, ami az első elindulástól számítva több mint négy órával később fejeződött be, akkor hozták ezt a szabályt - ami Szuzukában teljesen értelmetlen, hiszen ötkor sötétedik, így mindenképp az időjárás fogja befejezni a versenyt.

Hacsak nincs a pályán villanyvilágítás. Idén már a jóval kisebb időeltolódásos Bahreinben is este versenyeztek, hogy kedvezzenek Európának, jövőre már Malajziában is villanyfényes futam lesz. Ausztráliában ugyanaz van, mint Japánban, már szürkületben futnak be, de ott és Szuzukában is simán megoldhatnák a világítást. És akkor lehetne úgy kezdeni, hogy az F1 Európában a szokásos idejében kerüljön képernyőre, még akár órákat lehetne tologatni is, mert az már szinte mindegy, hogy vasárnap délelőtt 11-kor, délben, egykor vagy esetleg délután háromkor kezd a futam. Mert az nagyon nem mindegy, hogy vasárnap hajnal hat, amikor az emberek alszanak, vagy reggel 8, amikor már hajlandóak felkelni egy jó kis verseny kedvéért. Sokkal rugalmasabban lehetne tehát kezelni a helyszínen az időjárás okozta problémákat, a tévék kevésbé szólnának bele az időpontokba.

A lényeg persze, hogy egy 25 éves, nagyon tehetséges gyerek az intenzíven fekszik élet-halál között. Felelősöket keresni lehet, de inkább azt kell tenni, amit Vettel és a legtöbb pilóta javasolt, "tanulhatnánk ebből, hogy elkerüljük, hogy újra megtörténjen". Bianchinak nem volt szerencséje, és, ahogy láttuk, sok körülmény játszott össze a balesetig. Vagyis újra bebizonyosodott, hogy az F1 és a motorsport veszélyes, és bármilyen biztonságosnak is tűnik az egész, még mindig van min javítani. Egy külső tárgy végképp ne okozhasson ekkora bajt: az autók összeütközhetnek, felborulhatnak, áteshetnek még a védőkorláton vagy a kerítésen is, de annak még megoldhatónak kell lennie, hogy a vasárnapihoz hasonló veszélyhelyzeteket elkerüljük. A támpontok megvannak, így igazából a főszereplőkön múlnak a biztonságot tovább növelő intézkedések. 100 százalékos biztonság nincs, azt elérni sosem fogjuk, de mindent meg kell tennünk, ami csak pár tizedszázalékkal is közelebb visz ahhoz.

A zászlós jelzéseket is pontosítani kell

A baleset megdöbbentő videóján látszik, hogy Sutil autóját épp daruzzák, de fölötte a pályabíró már zöld zászlóval integet. Nem hibázott, a torony vonalától lehetett már gyorsítani, viszont egyértelműen zavaró, hogy pontosan egy baleseti pontnál adják meg a zöld jelzést. A jövőben ezen is változtatni kell, hogy ilyenkor ne konkrétan a bukás helyén, hanem az utána következő ellenőrzőponttól jöjjön a sárga feloldása. Nem tudni, hatással volt-e ez Bianchira, de nehéz elképzelni, hogy minden pilóta megvárja a torony vonalát, és nem akkor lép a gázra, amikor már látja 20-30 méterrel arrébb a zászlót. Ez a távolság most, Bianchi esetében kritikus lehetett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport